09-05-07

» Vasteleki Péter után is van élet az MVGYOSZ kutyaiskolájában
2009. máj. 7. 19:21 | írta: tapeter | még nincsenek kommentek
 

Kedvező változásokról tájékoztatta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) vezetőségét a szervezethez  tartozó vakvezető kutyaiskola működéséről Dr. Micserics József hivatalvezető és Farkasné Schiff Mónika, az intézmény élén álló szakember az elnökség május 6-i tanácskozásán. Dr. Micserics elmondta: sokan aggódtak, amikor tavaly megváltak Vasteleki Pétertől, a kutyaiskola korábbi vezetőjétől. Egyesekben felmerült a kérdés, a szakember több évtizedes tapasztalata nélkül sikeres lehet-e a kutyaiskola. A hivatalvezető úgy látja, az élet igazolta a vezetőváltást. A kutyaiskola működésében szemléletbeli változás érzékelhető. Erősödött az összefogás az iskola dolgozói és a kutyával közlekedők között. Többen önkéntes munkában segítik az iskola működését. Dr. Micserics büszke az elnökség hozzáállására, tudniillik amikor az állami költségvetés miatt  megvizsgálták, mely területről lehetne forrást elvonni, a kutyaiskola fel sem merült.

Szigorodtak a vizsgáztatási feltételek: mióta új vezető áll a kutyaiskola élén, több ízben előfordult, hogy a kiképzett kutya nem felelt meg az átadási vizsgán. Ugyanakkor a korábbinál sokkal komolyabban veszik a környezettanulmányt is: alaposan mérlegelik, képes-e a pályázó egy másfél millió forintos kutyának gondját viselni, és egyáltalán emberileg alkalmas-e a kutyával való közlekedésre. Tavaly ősz óta két pályázót utasítottak el a környezettanulmány elkészítése után - hangzott el a tanácskozáson. A kutyáért jelentkezőktől elvárják, hogy önállóan is tudjanak közlekedni, hiszen "a kutya, az nem taxi" mondta Farkasné Schiff Mónika a tanácskozáson.

A kutyaiskola tárgyi feltételeinek fejlesztésére pályázati forrásokból van lehetőség - tájékoztatta az elnökséget a hivatalvezető. Az idei leglényegesebb beruházás az új tanpálya megépítése. a korszerű létesítmény már nem bitumen, hanem műkő burkolatot kap, ez a hivatalvezető szerint jelentősen csökkenti a működtetési költségeket. Az elnökség úgy döntött, az új tanpályát Rithnovszky Jánosról nevezik el. Igaz, Dr. Tóka László berzenkedett a döntés ellen, furcsállta, hogy még élő személyről kereszteljék el a létesítményt. Az MVGYOSZ vezetése azonban egyeztetett Rithnovszky Jánossal, skiderült, az érintettnek nincs kifogása az elnevezés ellen.

A hivatalvezető egyébként szívesen meghonosítaná a gyakorlatot, hogy pl. a Hermina úti székház közösségi programokra szolgáló helyiségeit korábban a látássérültekért maradandó értékű munkát végző személyekről kereszteljék el. Micserics elképzelhetőnek tart e tárgyban közönségszavazást is. Kroll Zsuzsanna érdekvédelmi vezető úgy vélte, jobb, ha a székházban lévő nagyterem megmarad Hermina teremnek: ez ugyanis információt hordoz a helyiség elhelyezkedéséről is. A helységek átnevezése egyelőre az ötletelés szintjén maradt.

Nagyobb szakaszon újjáépül a kutyaiskola kerítése is - mondta a hivatalvezető. Ezúttal betonból lesz, így a tavalyi fémtolvajoknak már nem jelenthet csábítást. További fejlesztésként két kennel is megújult 2009-ben.

Két év átfutási idő után a kiképzett kutyák minősége jelentősen javulni fog az új tenyészállatok beszerzése következtében - mondta az elnökségi ülésen Farkasné Schiff Mónika. A szakember hozzátette, a kutyaiskola várja a felajánlásokat is, nem zárkóznak el keverék kutyáktól sem, amennyiben azok alkalmasak a kiképzésre.

Dr. Micserics a Vasteleki Péterrel való szakításra visszatekintve elmondta: annak idején felvetődött, a szakember által vezetett Somlai Angyalka Alapítvány a Vasteleki szerint mintegy évi 9 milliós támogatása nélkül működőképes maradhat-e a kutyaiskola. A hivatalvezető úgy látja, a gyakorlat bebizonyította, nem hogy életképes maradt, de javult szakmai színvonala. A Somlai Angyalka Alapítvánnyal egyébként nem zárta ki az együttműködést a jövőben, ám egyelőre ez pusztán abban merül ki, hogy "tudjuk, hol vannak". Jelenleg a szakmai színvonal nem teszi lehetővé az együttműködést. A Vigyázó Szemek Egyesülettel szintén hajlandó kooperálni a szövetség, egyelőre azonban itt is áll a dolog, várják az egyesület konkrét szakmai programját - tájékoztatta kollégáit Dr. Szőke László elnök. Hozzátette, senkivel nem zárják ki az együttműködést, amennyiben világosan látható, ki miben tudja segíteni a másikat. Farkasné Schiff Mónika is azon a véleményen van, a cél, hogy minél több látássérült juthasson kutyához. Így elképzelhető a kooperáció más kutyaiskolákkal is.

Jelenleg egyébként 77-en várnak kutyára, a várakozási idő átlagosan másfél-két év.

A hivatalvezető tájékoztatta az elnökséget, az MVGYOSZ-hez érkező adományok 50-70%-át a kutyaiskola kapja.

Elmondta, sokan tévesen azt hiszik, a kutyaiskola teljes egészében az MVGYOSZ birtokában van. Az intézménynek helyt adó telek azonban csak fele részt a szövetségé, 50%-ban a csepeli önkormányzat a tulajdonos. Az elnök és a hivatalvezető tárgyalásokat kezd az önkormányzattal, hogy a telek teljes egészében kerüljön ingyenesen az MVGYOSZ tulajdonába, mely kötelezné magát, kizárólag a kutyaiskola működtetésére hasznosítja a földterületet.

Az interneten számos olyan bejegyzést találtak a hivatal dolgozói, ahol a kutyaiskola adószámaként a Somlai Angyalka Alapítványé volt megjelölve - mondta Dr. Szőke László elnök. A probléma felvetésére Vasteleki Péter intézkedett a megfelelő adószám elhelyezéséről. Az elnök leszögezte: ez az adományozók megtévesztése volt.

Hamarosan egységes szabályozás kerülhet a vakvezető és egyéb segítő kutyákkal kapcsolatban a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvénybe - tájékoztatta kollégáit Dr. Orliczky János. Ez azért lenne előrelépés, mert a korábbi gyakorlatban számos rendeletben szerepelt elszórva utalás a vakvezető kutyákra.

 

 

Közhasznúsági jelentés: a Felügyelő Bizottság rendellenességeket észlelt.

 

Néhány ponton rendellenességet észlelt a Felügyelő Bizottság (FB) az MVGYOSZ 2008. évre vonatkozó közhasznúsági jelentésével kapcsolatban - derült ki a vezetőség május elei tanácskozásán. Mint a korábbi bejegyzésekben szerepel, a közhasznúsági jelentésről már szavazott az elnökség, akkor azonban a pénzügyi rész még nem állt készen, így csak a szakmai beszámolóról voksolhattak. Dr. Micserics József a legutóbbi országos küldöttközgyűlésen az ezt firtató kérdésre úgy reagált, hogy a pénzügyi rész, az "úgyis úgy volt, arról nincs mit szavazni". Dr. Szőke László azonban a viták elkerülése végett úgy vélte, a pénzügyi beszámolót is jobb, ha az elnökség elé terjeszti.

A közhasznú szervezetek közhasznúsági jelentésével kapcsolatos szabályozással nem áll összhangban minden ponton az előterjesztett anyag - mondta Páll András, az FB részéről a tanácskozáson részt vevő szakember. Az FB szerint külön dokumentumban kell megjeleníteni a vezető tisztségviselők juttatásait. Igaz, a hivatalvezetőre és az elnökre vonatkozó adatok szerepelnek az előterjesztett kimutatásban, ám nem képeznek külön dokumentumot. a másik gond - mondta Páll András -, hogy az elnökség javadalmazása nem szerepel a tervezetben.

Az FB nem érti, pontosan mit takar a beszámolóban a "központi adomány": azt ki, milyen célra folyósítja?

A bizottság hiányolja, hogy az MVGYOSZ nem számolt el külön az őt finanszírozó minisztériumtól kapott 207 millió forintról. A jelentésből csak az derül ki, milyen megoszlásban költötték el a szövetség rendelkezésére álló teljes összeget.   

Mint ismert, a szövetség működését a minisztériumi támogatás csak részben finanszírozza, más források bevonására is szükség van. Az FB szeretné, ha a közhasznúsági tevékenység keretében nyújtott cél szerinti juttatásokat a mostaninál részletesebben tartalmazná a küldöttközgyűlés elé kerülő dokumentum.

Az FB nem lelt semmilyen adatot a vagyonfelhasználásra vonatkozóan a tervezetben, szeretné, ha a hivatal ezzel a tétellel kiegészítené a beszámolót.

Kovács Béla azt javasolta, az elnökség terjessze a közhasznúsági beszámolót változatlan formában a küldöttközgyűlés elé, hiszen eddig is így csinálták. Majd kifogást emel az ügyészség, ha valami aggálya lesz a dokumentummal kapcsolatban.

A többi elnökségi tag azonban az FB által felvetett korrekciók elvégzése mellett voksolt, így azonnal felvette a szervezet a kapcsolatot a könyvelőirodával. Felmerült, a közhasznúsági jelentés kijavított pénzügyi részét már semmiképp nem tudják kiküldeni a küldötteknek 9. előtt. Dr. Szőke László szerint a korrekció érdemi változtatást nem jelent. Páll András úgy vélte, a vagyongazdálkodással kapcsolatban és a minisztériumtól származó támogatásról szóló kimutatással összefüggésben azért említésre méltóan módosul a jelentés. Szabó Tiborné alelnök megoldási javaslata: "majd felolvassák a küldöttközgyűlésen".

A leltárellenőrzéssel kapcsolatban is rendellenességet tárt fel az FB- hangzott el a májusi tanácskozáson. A nyilvántartás kijavítása érdekében a hivatal megkereste Kutor Sándornét, a szövetség korábbi pénzügyi dolgozóját, aki az előző felállású FB-nek is tagja volt. A hivatalvezető elmondta, a szakember hétfőnként, alkalmanként 6 órában fogja térítés ellenében segíteni a hivatal munkáját a leltár rendbetételében. Ismét elhangzott, utóbbi  rendellenesség a szövetség egykori pénzügyi vezetőjének, Szabó Istvánnak a ténykedéséhez köthető. Mint ismert, őt elbocsátották, majd a Szabó által indított munkaügyi per megegyezéssel zárult, az MVGYOSZ 1 millió forintot fizetett egykori munkatársának.

Az első negyedévben APEH-vizsgálat zajlott az intézményben a 2005. év tekintetében, az adóhivatal mindent rendben talált - mondta a hivatalvezető. Mindazonáltal az APEH munkatársai úgy vélték, szerencsésebb lenne, ha valaki ellenőrizné az MVGYOSZ pénzügyi folyamatait. Vagyis a könyvelést végző személy munkáját egy másik szakember kísérné figyelemmel.

Mint ismert, az FB tavaly év végi javaslata alapján a szervezet felmondta a szerződést az Erős és Társa könyvelőirodával, mely a könyvelésen kívül a bérszámfejtést is végezte a szervezet számára. A vezetés szándéka az volt, újra visszahozzák ezeket a tevékenységeket a hivatalba. (2006-ban szervezték ki a könyvelést és a bérszámfejtést.) Menet közben kiderült, nem egyszerű megfelelő szakembert találni: a négy jelentkező közül egy sem felelt meg a könyvelői állásra. Így Továbbra is az Erős és Társa végzi a feladatot, most már határozott időre szóló, egyedi megállapodás alapján. Ezt várhatóan idén harmadszorra is meg fogják hosszabbítani 2009 végéig, mondta Dr. Szőke László elnök. Hozzátette: le kell vonni a tanulságot az esetből. Ha nem sikerült volna a jó kapcsolatnak hála határozott időre meghosszabbítani a szerződést a könyvelőirodával, felvett szakember híján nehéz helyzetbe került volna a szövetség. A meghosszabbított együttműködés tető alá hozása a szervezet vezetőinek tárgyalóképességét dicséri - mondta az elnök. A jövőben azonban erősen meg kell gondolni az ilyen lépéseket. Ősszel érdemes lesz nekilátni új könyvelőirodát keresni, ha nem sikerül megfelelő munkatársat találni, aki méltányos összegért végezné házon belül a feladatot - foglalta össze az e tárgyban teendőket az elnök.

Kutorné közreműködése arra is választ adhat, érdemes-e visszahozni a könyvelést a hivatalba - hangzott el.

 

 

Pályázatot írnak ki a Vakok Világa főszerkesztői posztjára

 

hamarosan pályázat jelenik meg a Vakok Világa folyóirat főszerkesztői posztjára - hangzott el az elnökségi ülésen. Mint ismert, az FB megállapította, hogy a jelenlegi főszerkesztő alkalmazása jogsértő, mert nem felelt meg a pályázati kiírásnak három évvel ez előtt. Most az elnökség úgy döntött, mivel a küldöttközgyűlés nem törölte a Dr. Szőke és az elnökség egy része irányából érkező javaslat alapján a pályázat kiírásának kötelezettségét az alapszabályból, megjelenteti a kiírást. A pályázat hasonlítani fog a három évvel ez előttire, ám Dr. Szőke László elnök javaslatára néhány ponton szigorodnak az elvárások. Így most már hároméves lapszerkesztői gyakorlatot követel meg az elnökség a felsőfokú, szakirányú képzettségen és az erkölcsi bizonyítványon felül. Dr. Szőke László ezt azzal indokolta: ne itt kezdje valaki megtanulni a lapszerkesztést. Németh Orsolya és Dr. Ozvári Ádám felvetette, egy országos napilapnál betöltött rovatvezetői munka is ér annyit, mint egy esetleg kisebb folyóirat szerkesztése. Ezt az érvet az elnök nem fogadta el. Az elnökség elvárja még a részletes szakmai önéletrajzot is.

A túlzottan szigorú feltételekkel kapcsolatban felmerült, ez esetleg jelentősen behatárolná a pályázók körét.

Dr. Szőke erre reagálva el mondta: nem attól jó egy pályázat, hogy húszan jelentkeznek rá.

Dr. Szőke László kezdeményezésére feltételül szabták, a lap szerkesztéséhez az infrastruktúrát a pályázónak magának kell biztosítania. A foglalkoztatási formát nem kötötték ki, arról majd a benyújtott pályázatok alapján döntenek - hangzott el.  Dr. Ozvári Ádám elmondta, elvileg elképzelhető, hogy valaki munkavállalóként, távmunkában lássa el a feladatot, akkor talán nem a hivatalnak kell az infrastruktúrát biztosítania. Az elnökségi tagok többsége leszavazta, hogy fogyatékos személy előnyt élvezzen a pályázat elbírálásánál. Ez szerintük diszkriminációnak minősülne.

Revideálta három évvel ez előtti nézeteit Fehér István tördelővel kapcsolatban Dr. Szőke László elnök. Akkor Szőke hangsúlyozottan vonakodott aláírni Fehér Istvánnal a szerződést, mivel Fehér István egy korábbi perben felperesként szerepelt az MVGYOSZ-szel szemben. A pert a felperesek nyerték. Mostanra az elnök már megbizonyosodott róla, Fehér István egyedülállóan jó választás abban a tekintetben, hogy csak ő tudja ezt a minőséget ezért az árért biztosítani. A Braille-nyomdának is az elvárt formában adja át az anyagot. Ezért a tördelés nem része a pályázati folyamatnak, a szövetség ragaszkodik Fehér Istvánhoz.

A Vakok Világa pályázaton előnyt élvez, aki koncepcióval szolgál a folyóirat szerkesztésével kapcsolatban. Bár Sztakó Krisztina szerint erre nincs szükség.

Előnyt élvez még, aki referencia anyagokkal bizonyítja addigi szakmai munkáját. Szintén jó pont lesz a pályázatok elbírálásánál az angol vagy német nyelvtudás.           

A pályázat május 15-ig jelenik meg, a beadási határidő június 30. lesz, az elnökség júliusi ülésén dönt, az új szerkesztő szeptember 1-gyel láthat dolgához. A megbízatása 2010. augusztus 31-ig szól. Dr. Szőke László ezt azért szorgalmazta, hogy ne kössék meg a jövőre újraválasztandó elnökség kezét. ugyanakkor - tette hozzá -, az elnökség jövőre dönthet úgy is, hogy nem ír ki pályázatot, meghosszabbítja a szerződést.

A pályázók meghallgatására héttagú bizottságot hoztak létre, melynek az elnökség alkotja majd a tagságát. Erre azért van szükség - magyarázta az elnök -, mert az elnökségi ülés kötelezően nyilvános, s így nem lehetne jogszerűen gátját szabni, hogy a pályázók meghallgassák egymás bemutatkozását. A bizottsági ülés azonban zárt lehet. Az érdemi döntést azután már nyílt ülésen is meg lehet hozni - hangzott el.

Egyértelműen kinyilvánította az elnökség, nem hajlandó foglalkozni az FB által megállapított károkozással. tudniillik Garamvölgyi Annamária a pályázati kiírással és a vele kötött szerződéssel ellentétben nem vállalkozó, így a neki fizetett díjon felül a szervezetnek havi 19404 forintot kellett egészségügyi hozzájárulásgyanánt átutalnia. Ez az összeg vállalkozói jogviszony esetén nem terhelte volna az MVGYOSZ-t. Dr. Tóka László külön is kiemelte, ő nem fog megszavazni ezzel kapcsolatban semmiféle vizsgálatot vagy felelősségre vonást. Ismert, tavaly év végén az elnökség a főszerkesztő alkalmazásának szabályozását  a fennálló viszonyokhoz igazította, a havi 19404 forintot azonban továbbra is fizetik Garamvölgyi Annamária után.

Az elnökségi ülésen ezúttal jelen volt a főszerkesztő férje is, Cseri Sándor, akit az elnök külön köszöntött.

 

 

Intervenciós pályázat: egy millió csak rendkívüli felújításra, karbantartásra

 

Az eddigi gyakorlattól eltérően az elnökség korábbi döntése alapján idén csak egy millió forintot oszt szét az MVGYOSZ tagegyesületei között az úgynevezett intervenciós alapból. Mint ismert, eddig minden évben két millió forintot osztottak ki, sőt, tavaly mintegy 400 ezer forint maradt a kasszában amiről úgy nézett ki, idén szintén kiosztásra kerül.  Az eddigi gyakorlat szerint maximum 500 ezer forintra lehetett pályázni, ez az összeg ezúttal 200 ezer forint lesz. Pályázni most is a tagegyesület által használt ingatlan felújítására, karbantartására lehet, de ezúttal csak a rendkívüli munkálatok elvégzése támogatható. Ez azt jelenti, hogy élet- vagy balesetveszély elhárítása, az egyesület működésének biztosítása indokolhatja a támogatást. A pályázaton előnyt élvez, aki az előző két évben nem nyert a hasonló kiíráson. A beruházáshoz minimum 30% önerőt kell biztosítani, de a magasabb önfinanszírozási arány plusz pontot jelent. A támogatást 2009 december 31-ig kell felhasználni.

Az elnökség döntött a természetes személy tagok segédeszköz- és tanulmányi támogatásával kapcsolatos pályázati kiírás feltételeiről is. Ezek lényegében nem változtak az előző évihez képest: azaz ezúttal is 90 ezer forintot osztanak ki az egyéni tagok között segédeszköz-vásárlás támogatására, a felsőoktatásban tanulók pedig fejenként 10000 forintban részesülhetnek, ha megfelelnek a pályázati kiírásnak. Igaz, ezúttal a segédeszközök vásárlására vonatkozó pályázatnak már nem része a jövedelemre vonatkozó megkötés. A kiírások hamarosan megjelennek az MVGYOSZ szokásos kommunikációs csatornáin.

 

Kétegyesületes megyék: egyezzenek meg az elnökök!

 

Egyezzenek meg a kétegyesületes megyék vezetői egymással, milyen arányban osszák fel a megyére jutó központi támogatást - szólítja fel az MVGYOSZ Országos Elnöksége az érintetteket. A kérdés sokadik újratárgyalását Jakab Sándorné, a Nyírségi Látássérültek Egyesülete elnökének újabb levele indokolta, mely az elnökséget arra kéri, változtasson a Szabolcs megyében alkalmazott elosztási arányon. Ilyen kéréssel fordult a szövetség vezetéséhez a Hermina Egyesület is, mely Budapesten és Pest megyében működik. Az elnökség és az Egyesületi Elnökök Tanácsa sokszor nekifutott már a kérdésnek, de még sosem sikerült konszenzust találni. Az idén "bázis alapon" kapják a szövetség tagegyesületei a támogatást, mely gyakorlatilag azt jelenti, ugyanannyival számolhatnak, mint az előző évben. Korábban a szakmai munkát értékelő és a költségeket tekintetbe vevő pályázati eljárás alapján döntöttek az összeg elosztásáról.

Németh Orsolya azt javasolta, az erre a célra szánt 81 millió forint egy részét egyenlő porciókban kapja meg minden tagegyesület, a fennmaradó összeg pedig taglétszámarányosan kerüljön leutalásra. Sztakó Krisztina szerint ez előnytelen lenne az egyegyesületes megyéknek, a megyék többségének.

Kovács Béla hitetlenkedve szembesül a kérdéssel, hogy a látássérült vezetők néhány megyében képtelenek megegyezni egymással. Szerinte itt már a gyűlölet játszik szerepet a konfliktusokban, oda a sorstársi szeretet. Ő személy szerint nem hajlandó részt venni az elnökség ilyen döntésében, mert nem lehet olyan döntést hozni, hogy az egyeseket ne érintsen hátrányosan. Kovács Béla erősen helyteleníti, hogy ilyen helyzetbe hozzák őt az egymással megegyezni nem tudó tagegyesületi vezetők.

Németh Orsolya erre reagálva megjegyezte, amikor Kovács Béla szerepet vállalt az elnökségben, ilyen döntések felelősségét is felvállalta.

Ismét számos kritika hangzott el Kovács Béláén kívül is a több egyesülettel rendelkező megyékre. Többen úgy vélték, nem helyes, hogy 3 megye miatt kell állandóan másik 16-nak a problémával foglalkoznia.

Németh Orsolya úgylátja, a hiba a rendszerben van, nemcsak a többegyesületes megyéknél jelentkeznek nehézségek. Ezen felül ismét szorgalmazta, a taglétszámarányos elosztásra készüljenek konkrét tervezetek, hogy pontosan látni lehessen, kinek menyi pénz jutna ilyen felosztással.

A VGYKE elnökségében is szerepet vállaló Németh Orsolya elmondta, a működésnek vannak egyértelműen a taglétszám nagyságához kötődő elemei, így pl. nem mindegy, hány levelet kell kiküldeni, az ügyfélszolgálaton naponta hány embert kell fogadni.

Az is felvetődött, a többegyesületes megyékben  a két szervezetnek eddig jutott pénzt egyszerűen osszák ketté, és egyenlő mértékben támogassák a tagegyesületek működését. Így egyébként a Hermina egyesület 950 ezer forinttal kapna többet, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete értelem szerűen ennyivel kevesebb támogatásban részesülne. A hasonló elvet alkalmazva a Jakab Sándorné által vezetett egyesület mintegy 540 ezer forinttal kaphatna többet, a másik nyíregyházi egyesületnek ennyivel kevesebb jutna. Fejér megyében az átcsoportosítás 220 ezer forint átirányítását jelentené. Igaz, itt épp az a szervezet járna jobban, akit az elnökség korábban már szankcióval sújtott a nem megfelelő elszámolás miatt. Dr. Tóka László azt javasolta, az egyenlősítés ne egy csapásra, hanem fokozatosan valósuljon meg. Különben is - jegyezték meg többen -, erre az évre már van kidolgozott költségvetése az egyesületeknek. Tókának az sem igen tetszik, hogy Jakab Sándorné folyton a tiszteletdíjára hivatkozik, amikor magasabb támogatási összeg érdekében érvel az elnökség felé.

A tanácskozáson komolyan felmerült: amíg nem tudnak a több tagegyesületes megyék egyesületi vezetői megegyezni a támogatás felosztásáról, egyik se kapjon egy fillért se. Ahogy Kovács Béla fogalmazott, amíg a hivatalvezető asztalára le nem teszik a megállapodást, ne írják alá a szerződést a támogatásról. Dr. Ozvári Ádám szerint ez indokolatlanul súlyos szankció lenne az érintettekkel szemben. Amikor korábban a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Egyesületének késedelmes elszámolása veszélyeztette az egész MVGYOSZ működését, még ők sem kaptak ilyen súlyos büntetést.

Abban konszenzus látszott kialakulni, hogy Budapesten és Pest megyében elfogadható a két tagegyesület, hiszen Budapest - ahogy Dr. Ozvári Ádám és Németh Orsolya megjegyezte - a közigazgatásban a megyével egyenrangú státuszt visel. Tóka László ezt az előterjesztő személye miatt nem tudta elfogadni, mondván "az Orsi haza beszél". Németh Orsolya erre reagálva megjegyezte, az érintett egyesületek támogatásának megváltoztatásáról szóló döntés során nem fog részt venni a szavazásban.

Ebben nem csatlakozott hozzá Dr. Orliczky János, aki szintén a VGYKE tagja. Ő részt vett a szavazásban. Németh Orsolya úgy látta, a két egyesület létrejöttének idején valóban volt torzsalkodás, mára azonban inkább a békés egymás mellett élés jellemző. A két egyesület profilja eltér egymástól, a látássérültek eldönthetik, melyikhez kívánnak csatlakozni.

Németh Orsolya felvetése nyomán Dr. Micserics József elmondta, a szövetséget finanszírozó minisztérium nem szól bele, hogyan osztja fel a támogatást tagegyesületei között az MVGYOSZ.

A vitát az elnökség azzal a konszenzusos megoldással zárta, hogy Dr. Szőke László elnök összehívja a 3 érintett megyében működő 6 tagegyesület elnökét, akik megyénként, fejenként 2-2 "szekundánssal" ülnek le tárgyalni. Amennyiben május 31-ig nem hozzák tető alá a megállapodást, az Országos Elnökség a "rendelkezésre álló adatok alapján" dönt.

Továbbra sem kerülnek fel az MVGYOSZ Országos Elnöksége üléseinek hangfelvételei a szervezet honlapjára. Dr. Szőke László szerint az alapszabály ilyen értelmű módosításáról az országos küldöttközgyűlés döntött. Dr. Tóka László úgy emlékszik, a küldöttközgyűlésről készült hangfelvételről született döntés. Dr. Szőke László szerint lehet, de a téma az elnökségi ülésekkel kapcsolatban került terítékre.

Ezzel összefügg, hogy a 6-i tanácskozás előtt az elnökség tagjai ismét "baráti beszélgetésen" vettek részt. Hogy ezen mi hangzott el, az nem tudható. Mindenesetre észlelhető, hogy Németh Orsolyát ezúttal sem invitálták a nem nyilvános eszmecserére. Azt nem tudni, az elnökségi tag iránt leplezetlen ellenszenvvel viseltető Cseri Sándor ezen a megbeszélésen is részt vett-e, vagy csak az elnökségi ülésen volt jelen.

T. Péter

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.