10-03-30

» Mégsem támogatja az MVGYOSZ elnöksége a zárt ülést
2010. márc. 30. 19:15 | írta: tapeter | még nincsenek kommentek

Mégsem támogatja a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnöksége a zárt ülés lehetőségének újbóli alapszabályba foglalását - derült ki a testület március 29-i ülésén.

Mint ismert, a zárt ülést a tavaly tavaszig érvényben lévő alapszabály szerint az elnök rendelhette el az elnökség tanácskozásán. A Fővárosi Főügyészség ezt a vonatkozó jogszabály alapján törvénysértőnek minősítette, a küldöttgyűlés ezért megszüntette ezt a lehetőséget. Az idén tavasszal megrendezendő küldöttgyűlésre Dr. Nagy Sándor készített alapszabály-módosító javaslatot, ebben ismét szerepelne a zárt ülés lehetősége. Az elnökség mostani ülésén három küldöttől érkező módosító javaslatokat tárgyalt, ezek keretében került sor a korábbi állásfoglalás revíziójára. Az MVGYOSZ alapszabályának módosításáról csak a küldöttgyűlés dönthet, az elnökség a javaslatok előterjesztése során csupán véleményezheti azokat.

(A zárt ülés lehetőségének elvetését Dr. Simon Gergely és a szerző javasolta.)

Dr. Szőke László elnök megismételte korábbi álláspontját, azaz magánvéleménye alapján bizonyos esetekben szükségesnek látja a zárt ülést, azonban a közhasznú szervezetekről szóló törvény egyértelműen fogalmaz, jogilag nincs lehetőség ilyenre. Ezért az elnök nem ragaszkodik mindenáron Dr. Nagy Sándor javaslatához. Mindazonáltal úgy véli, a nyilvánosság biztosításának törvényi követelménye konfliktusba kerülhet egyéb jogi garanciákkal, pl. a személyiségi jogok vagy az üzleti titkok védelmével.  Dr. Ozvári Ádám elmondta, a polgári törvénykönyv egyértelműen fogalmaz: állami és európai uniós források felhasználása nem képezhet üzleti titkot. Az elnökségben többen felvetették, lehetetlen nyílt ülésen pályázati eljárást lebonyolítani úgy, hogy biztosítani lehetne, az indulók ne ismerjék meg egymás anyagait, üzleti ajánlatait. Dr. Ozvári úgy véli, a valóságban rendkívül kevés olyan pályázat van, amiben az elnökség hoz döntést.

A pályázatot ráadásul általában írásban is be kell nyújtani, márpedig ezek az anyagok nem nyilvánosak, a pályázók nem ismerhetik meg egymás ajánlatait.

Dr. Tóka László szerint a szövetségnek nem szabad támadási felületet adnia. Ha a törvény kizárja a zárt ülés lehetőségét, nem lehet belevenni az alapszabályba. Mindazonáltal úgy tartja, olyan megoldást kell találni, hogy "a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon". Azaz mégiscsak biztosítani kell, hogy versenyhelyzetben az ajánlattevők ne szerezhessenek tudomást egymás anyagairól.

Dr. Tóka László megjegyezte, nem kiszámítható, egy-egy adott ügyben, amikor a személyiségi jogok és a közhasznú szervezet működésének nyilvánossága kerül konfliktusba, egy esetleges perben a bíróság hogy döntene.

 Nem támogatta viszont az elnökség azt az indítványt, miszerint a jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatalától számított 15 napig őrizzék meg az elnökségi ülés vagy a küldöttgyűlés hangfelvételét annak érdekében, hogy a jegyzőkönyvben idézett személyek esetleges kifogásait könnyen ki lehessen vizsgálni. (A szerző javaslata). Szabó Tiborné szerint felesleges ez a túlbonyolított megoldás. Rossz érzést kelt, ha ennyire be kell biztosítania magát a szövetségnek. Dr. Szőke és Dr. Tóka jogi praxisában még nem akadt példa ilyen eljárásra, ők ezért sem tudják támogatni a javaslatot. Dr. Ozvári Ádám úgy vélte, itt csupán egy plusz biztosítékról lenne szó, mely segítene orvosolni egy esetleges tévedést. Dr. Szőke László nem emlékszik olyan példára az MVGYOSZ történetéből, hogy valakinek kifogása lenne a jegyzőkönyv pontosságával szemben. Ráadásul azért van a jegyző az elnökségi ülések jegyzőkönyve esetében, a küldöttgyűlésen pedig a két hitelesítő, hogy kiküszöböljék a tévedéseket. Többen megjegyezték azt is, a jegyzőkönyv nem szó szerint készül, az csak tartalmi összefoglalását adja a hozzászólásoknak.

Dr. Tóka László szeretné, ha a jegyzőkönyvek minél hamarabb a honlapra kerülnének, és az eddigi gyakorlattal ellentétben nem lenne több gond az erre a területre vonatkozó határidők betartásával.

Nem foglalt állást az elnökség Dr. Simon Gergely egy módosító javaslatával kapcsolatban, mely Dr. Nagy Sándor anyagán finomítana: a volt alelnök indítványában az szerepel, ha valaki a küldöttgyűlésen ügyrendi kérdésben hozzászól, pontosan meg kell neveznie a  vonatkozó alapszabályi paragrafust.

Dr. Simon Gergely javaslata szerint elég lenne, ha az elnök felhívására tartalmilag utalna az alapszabály vonatkozó passzusára a felszólaló. Dr. Tóka László nem is érti, tulajdonképpen mi vonatkozik az alapszabályban az ügyrendi kérdésre, mit tudna egy felszólaló küldött megnevezni?

Dr. Simon Gergely egy másik módosító indítványában nem javasolja, hogy - ahogy az elnökség azt már megtárgyalta - a hivatalvezető helyett a jövőben az ügyvezető igazgató elnevezést használják  a Hermina úti központ operatív irányítójára. Dr. Simon szerint ügyvezető igazgató nincs a magyar jogban.

Dr. Szőke úgy véli, a hivatalvezető feladata összetett, többek között adományszerzés, munkáltatói jogok gyakorlása. Jobban kifejezné a munkakör tartalmát az ügyvezető igazgató. Dr. Micserics József, aki jelenleg tölti be a vitatott nevű tisztséget azt találta a világhálón, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségénél, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségénél szintén ügyvezető igazgatónak nevezik a tisztség betöltőjét. Dr. Ozvári Ádám számára az ügyvezető igazgató "nyakatekert", kompromisszumos javaslatként az ügyvezetőt tartja elfogadhatónak.

Dr. Tóka László és Szabó Tiborné hangsúlyozta, ebben az elnökség már állást foglalt, nem látnak okot a korábbi álláspont megváltoztatására. Igaz, Dr. Tóka megjegyezte, ő nem emlékszik, személy szerint akkor hogy szavazott.

Arra kéri az elnökség Jakab Sándornét és egyesületének küldötteit, vonják vissza alapszabály-módosító javaslataikat.

Meglehetősen megszenvedett a szövetség elnöksége Jakab Sándornéék javaslatainak gyűjteményével. A probléma egyik forrása az volt, hogy a módosító indítványban elrontották az alapszabályra való hivatkozást, így az elnökség jó ideig sehogy se tudta elhelyezni Jakabné módosító javaslatait. További probléma forrása volt, hogy Jakabnéék anyagában nem nagyon szerepelnek indokolások, az elnökség több alkalommal nemigen értette, miért is lenne szükség a módosításra.

Ahogy az elnökségnek sikerült kibogarásznia, a Jakab Sándornéék előterjesztésében szereplő "Az ez alatt lévő részt törölni a kettes pontig" passzus

alapján nem lenne lehetőségük a küldötteknek, hogy ügyrendi kérdésben megszólaljanak. Az elnökség tagjai közül senkinek sem volt ötlete, miért is lenne jó, ha nem lehetne szót kapni ügyrendi kérdésben.

A következő Jakabnéék-féle javaslatnál merült fel az elnökben, hogy "ha ez így folytatódik, az elnökség, mint tárgyalásra alkalmatlant", nem javasolja a küldöttgyűlésnek a módosító csomag megvitatását. Erre az állásfoglalásra végül nem került sor. Dr. Szőke Mindazonáltal úgy látja, ha a küldöttközgyűlésen kezdik majd el "farigcsálni" az alapszabályt, keresgetni, mi hova tartozhat a módosító indítványban, akkor megint "elmegy a hajó", a küldöttek idén sem fognak végezni időben a napirendi pont tárgyalásával.

Jakab Sándornéék egy újabb javaslata a személyeskedő hozzászólásokat korlátozná. Dr. Tóka azonban úgy látja, nem lenne egyszerű meghatározni, mi minősül személyeskedésnek?

Jakab Sándorné és küldöttei a vakok szövetsége teljes közhasznúsági jelentését szőröstül-bőröstül beletetetnék a Vakok Világa folyóiratba. Az elnökség véleménye szerint a 150 oldalas dokumentum ezen a fórumon történő megjelentetése nem tűnik életszerűnek.

Jakabnéék írásos előterjesztésében mindenesetre szerepel, "ennek hiányában" más módon kell nyilvánosságra hozni a jelentést és az MVGYOSZ honlapját is konkrétan említik. Dr. Tóka László úgy véli, ha a módosító javaslat időben érkezett, nincs más választás, azt a küldöttgyűlés elé kell vinni. Más kérdés, hogy végül az elnökség úgy határozott, megkéri Jakab Sándornét és a Nyírségi Látássérültek egyesületének küldötteit, maguktól vonják vissza előterjesztésüket, mivel az nem érinti az alapszabály lényegét. ha ez nem következne be, a küldöttek helyben még mindig dönthetnek úgy, hogy nem tárgyalják a módosító javaslatokat.

 

Dr. Szőke: "ez nem egy válság-közhasznúsági jelentés"

 

A nehéz körülmények ellenére több téren előrelépést érzékel Dr. Szőke László az MVGYOSZ működésével kapcsolatban - jegyezte meg az elnök a szervezet 2009-es közhasznúsági jelentésének tárgyalásakor. A dokumentum e-mailben március 30-án jutott el a küldöttekhez. Dr. Micserics József hivatalvezető a közhasznúsági jelentés stílusában lát komoly fejlődést. Németh Orsolya úgy látja, bevált a tavaly bevezetett új formátum.

Szerinte azonban "meredek" azt kijelenteni a Braille nyomdáról szóló részben, hogy az előfizetések az árak emelkedései miatt csökkentek. Tudniillik ez eleve kizárja, hogy más miatt is csökkenhettek. Dr. Szőke László szerint nehéz időkben a kultúrán spórol az ember a legkönnyebben. Dr. Micserics  mindazonáltal a helyszínen finomította a megfogalmazást. Összességében azonban Németh Orsolya úgy látja, a jelentés jó képet ad arról, mi történt az MVGYOSZ-ben 2009-ben.

Hiányolja ellenben a tagegyesületek beszámolóit.

Mint Dr. Szőke László elmondta, ezek véleményezésére az idén az elnökség a két tavaszi küldöttgyűlés között kerít sort. Mint ismert, ez a korábbi gyakorlattól eltérően már nem annyira sürgető kérdés, hiszen a tagegyesületek nem az elnökség döntése alapján kapják meg állami támogatásukat.

Dr. Tóka szerint a Braille előfizetések csökkenésének az is oka lehet, hogy ha tetszik, ha nem, a látássérültek között visszaszorulóban van a pontírás használata. A jövőben feltehetőleg a Braille írásbeliség nem képezi majd részét a látássérült emberek mindennapi életének.

 

Ezzel kapcsolatban elhangzott, a közhasznúsági jelentést mindössze 8 küldött kérte pontírásban, ebből hárman síkírásban is.

Dr. Szőke László úgy látja, a Braille kultúrának a jövőben is elvitathatatlan helye lesz a látássérültek életében. Ő személy szerint a bíróság előtt szükséges feljegyzések készítésére, jegyzetelésre használja. Ha csak egyetlenegy olvasó marad, akkor is fenn kell tartani a Braille könyvtárat - idézte fel az elnök Erhartné Dr. Molnár Katalin, a szövetség egykori főtitkárának szavait.

Dr. Szőke László "örömmel vette volna" a Felügyelő Bizottság állásfoglalását a közhasznúsági jelentés számszaki vonatkozásaiban. A jelek szerint ilyet az FB nem küldött az elnökségnek, személyesen pedig egyik tag sem volt jelen a március végi tanácskozáson.

 

Összeállt a mandátumvizsgáló bizottság

 

Dr. Simon Gergely, Dr. Ozvári Ádám és  Jankó-Brezovay Pálné képezik a mandátumvizsgáló bizottság tagjait. Mint az előző bejegyzésben szerepel, a bizottság felállítására Dr. Szőke László elnök javaslatára kerül sor annak érdekében, hogy kiszűrjék az esetleg lejárt mandátummal rendelkező küldöttek részvételét, mely a küldöttgyűlés bíróság előtti megtámadására adhatna okot.  Dr. Ozvári nem értette pontosan, mit is tehet a bizottság egy-egy tagegyesület küldöttei megválasztásának dolgában. Dr. Szőke László példaként elmondta, ha egy tagegyesület alapszabálya előírja, hogy a küldöttek mandátuma öt év, és a benyújtott dokumentumokból kitűnik, hogy ez a határidő lejárt, akkor ezek a küldöttek nem rendelkeznek érvényes mandátummal, ha csak nem döntöttek külön ennek meghosszabbításáról. A mandátumvizsgáló bizottság tehát nem befolyásolhatja a tagegyesületeknél a küldöttek megválasztásának mikéntjét, csupán jelezheti az országos küldöttgyűlésnek, ha egy küldött mandátuma lejárt. A döntés azonban a küldöttgyűlés kezében van.

Dr. Tóka azt a problémát vetette fel, hogy amennyiben egy tagegyesület az országos küldöttgyűlés előtti 30 napon belül választ új küldötteket, akkor ezeket a személyeket az alapszabály vonatkozó rendelkezésével összhangban már nem lehet 30 nappal előbb a tisztújító küldöttgyűlésről kiértesíteni. (A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) március 27-én választotta meg új országos küldötteit, az országos tisztújító közgyűlésre április 24-én kerül sor. Elképzelhető, hogy nem csak a VGYKE jár ebben a cipőben.)  Dr. Tóka véleménye szerint a nem szabályszerűen kiértesített küldöttek nem tekinthetőek legitim küldötteknek.

Dr. Szőke László elmondta, a központból minden anyagot megküldtek nemcsak a küldötteknek, de a tagegyesületeknek is. Így az új küldöttek megválasztásakor a dokumentumok azonnal a rendelkezésre álltak. Németh Orsolya (a VGYKE alelnöke) szerint ennek alapján a tagegyesület felelőssége, hogy a küldötteik időben megkapják a tájékoztatást.

Dr. Szőke mindazonáltal úgy véli, ha valaki e miatt perelne, veszítene a bíróság előtt, mert ez a körülmény a választást érdemben nem befolyásolja.

Tóka kitartott azon véleménye mellett, hogy az a küldött, aki nincs jogszerűen meghívva, az nem küldött.

Dr. Szőke László úgy látja, a központ felelőssége, hogy időben kiküldje az értesítést a tisztújító küldöttgyűlésre. Arról nem tehet, ha pl. egy küldött időközben elhalálozik, s a helyére a tagegyesület pótküldötte lép. 

A szövetség hamarosan tető alá hozza azt a megállapodást a T-Mobile-lal, mely a szolgáltató látássérült ügyfeleinek biztosít kedvezményeket - mondta Dr. Szőke László elnök március 29-én. A konstrukció ún. flottakedvezmény, tehát a benne résztvevők egymást különösen kedvező feltételekkel hívhatják. A Vodafone által biztosított mellett ez lesz a második a látássérültek számára nyújtott kedvező árú tarifacsomag - hangzott el.

 

Dr. Tóka: "egymást tapossuk"

 

Nem adná oda saját egyesülete az ESZA Nonprofit Kft-hez írt pályázatát a többi egyesületnek Németh Orsolya - hangzott el egy felvetésre adott válaszként az elnökség legutóbbi tanácskozásán. Dr. Micserics József hivatalvezető ugyanis felkérte az egyesületek pályázatát elbíráló testületbe az MVGYOSZ által delegált Kellerman Évát, hogy készítsen rövid tanulmányt, valamint tartson előadást a jellemző hibákról és jó ötletekről a júniusi bikari továbbképzésen, ahol a tagegyesületek delegáltjai vesznek részt.  Németh Orsolyának az ellen nincs kifogása, hogy a szakértő megismerje a pályázatot és a konkrét egyesületeket nem említve felhívja a figyelmet a típushibákra, azt azonban nem szeretné, ha az ő tagegyesületének munkájából a jövő évben a többi tagegyesület pályázatírói "mazsoláznának".

Dr. Tóka László a korábban megfogalmazott álláspontjának beigazolódását látja Németh Orsolya felvetésében. Tudniillik hogy a mostani pályázati rendszerben a látássérültek szervezetei nem kooperálnak, hanem versenyeznek egymással. Tóka aggodalommal tekint a jövőbe, amennyiben még a látássérültek érdekében dolgozó szervezetek is egymás ellenfelei, akkor mire lehet számítani a többi fogyatékos szervezettel való együttműködésben? Ahogy Dr. Tóka fogalmazott: „Nem együttműködünk a vakügyért, egy frászt!” „Versengünk.” "Egymást tapossuk." - helytelenítette a jelenleg megfigyelhető állapotokat Dr. Tóka. Dr. Micserics József megjegyezte, ha Tóka javaslata alapján az MVGYOSZ nyújtotta volna be egy személyben a tagegyesületek pályázatait, akkor mindenképp elkerülhetetlen lett volna egymás munkáinak megismerése. 

Az ülést követően végül is olyan levél került kiküldésre az egyesületi vezetőkhöz, melyben az elnök a pályázatoknak a szakértő számára történő elérhetővé tételét kérte.

            Dr. Micserics József információi szerint egyébként a 2010-es pályázat eredménye a napokban felkerül az ESZA Nonprofit Kft. honlapjára.

Nagy a csend a Police Taxi körül. Németh Orsolya az ülésen úgy emlékezett, tavaly arról volt szó, a taxivállalat kedvezményes tarifával fuvarozná a látássérülteket. A cég eltűnt - adott magyarázatot Dr. Micserics József. Elképzelhető, hogy csődbe mentek.

Pécsen a látássérültek 15%-os kedvezményre számíthatnak a Volán Taxinál - jegyezte meg Dr. Tóka László.

Egy kávé-, egy üdítős és egy nassolni valókat tartalmazó automatát helyeztek el a korábbi büfé helyén a Hermina úti székházban - tájékoztatott Dr. Micserics József hivatalvezető a március végi elnökségi ülésen. A gépeket a szövetség munkatársai Braille feliratokkal látták el - tette hozzá.

            Panaszok érkeztek szabó Tibornéhoz az MVGYOSZ üdülőjét üzemeltető Ottlakán Gyulára. Szabóné információi szerint a vendégek a goromba bánásmód miatt elégedetlenkednek, valamint sérelmezik, hogy az üdülő üzemeltetője nem engedi be a vasútállomásról érkező taxikat az üdülő udvarára. A panaszokat kivizsgálják - hangzott el. Különben is- tette hozzá a hivatalvezető -, az Ottlakán Gyulával az üdülő üzemeltetésére kötött szerződés hamarosan lejár.

Eddig hiába várta a "Vigyázó Szemek" Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesületének szakmai koncepcióját az elnökség arról, miként üdülhetnének a kutyások is Balatonbogláron. Emlékezetes, a kutyával közlekedők helytelenítik, hogy segítő társukat nem vihetik magukkal az MVGYOSZ nyaralójába. Az elnökség felkérésére kellene megtenniük konkrét javaslatukat a kutyával nyaralás megvalósítására.

T. Péter

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.