A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztályának élére neveznék ki Dr. Szőke Lászlót, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnökét - ez a hír kering hetek óta a területtel kapcsolatban álló körökben. A több, egymástól független de nem megerősített értesülés után a minisztérium sajtóosztálya rendkívül szűkszavú választ adott kérdésemre: "a Fogyatékosságügyi Főosztályt Kemény Péter, főosztályvezető- helyettes irányítja." - olvasható a július 7-i e-mailben. Vagyis elképzelhető, hogy másnaptól Dr. Szőke állna a főosztály élén, de az is, hogy máshová nevezik ki az MVGYOSZ-elnököt. Maga Dr. Szőke László egyébként nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta a hírt, mivel egyáltalán semmit nem válaszolt a szintén elektronikus levélben feltett kérdésre.
Ha valóban Dr. Szőkét neveznék ki a főosztály élére, az több kérdést vetne fel. Pl. az MVGYOSZ-elnök így tevékeny részt vehetne a saját maga által vezetett egyesület finanszírozásával kapcsolatos döntés meghozatalában, ill. a vakok szövetsége szakmai beszámolójának ellenőrzésében. A hazai látássérülteket képviselve saját magával kellene tárgyalni, olykor saját magával szemben kellene képviselnie a látássérült embereket.
Vélhetően ezekre a felvetésekre reagálva a minisztérium sajtóosztálya közölte, "tárcánk a főosztályvezetők - és természetesen minden munkatárs - kinevezésekor következetesen a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el".
Érdekes ízt adna egy ilyen kinevezésnek az is, hogy Dr. Szőke László az idei országgyűlési választásokon a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közös listáján indult, kampányfilmje, melyben Bokros Lajos programját méltatja az interneten is elérhető volt. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség pedig finoman szólva nem szimpatizál a volt szocialista pénzügyminiszter programjával, s az utóbbi hetekben lezajlott vezetőváltások sem arra mutatnak, hogy a kormánypárt az övétől különböző politikai nézeteket valló személyek vezető tisztségviselővé való kinevezésében gondolkodik.
Újabb megválaszolandó kérdés lenne egy esetleges kinevezés esetén, miként határozta el magát az MVGYOSZ elnök a Budapestre költözésre. Tudniillik Dr. Szőke több társával együtt korábban hevesen ellenezte az MVGYOSZ egyik tagegyesülete által képviselt indítványt, miszerint a vakok szövetsége elnökének ténylegesen, heti legalább 36 órában a Hermina úti székházban kellene tartózkodnia. Dr. Szőke szerint ez kizárná, hogy vidéki látássérült pályázhasson az elnöki posztra, hiszen nem várható el senkitől, hogy odahagyja egy vidéki városban esetleg jól felépített egzisztenciáját. Mint ismert, Dr. Szőke heti egy-két napot tartózkodik a Hermina úti székházban. Ha osztályvezető lenne, mégsem valószínű, hogy távmunkában láthatná el feladatát.
A Felügyelő Bizottság javaslatára fordult bírósághoz a Nagy Tünde által vezetett Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2009-ben - állítja Garamvölgyi Annamária, a vakok szövetsége által kiadott Vakok Világa folyóirat főszerkesztője. A valóságban azonban nem így történt.
Mint ismert, az Országos Elnökség egy tavaly tavaszi döntésével egyenlő arányban osztotta fel a kétegyesületes megyékben működő tagegyesületeknek jutó állami támogatást. Ez több százezer forinttal kurtította meg Nagy Tündéék járandóságát. Az MVGYOSZ tagegyesület bírósághoz fordult, a pert elveszítette. (A tárgyalásról korábban külön cikk tudósított.)
A főszerkesztő a Vakok Világa nyári összevont számában a jogerőre emelkedett ítélet indokolásának kivonatát közli. A cikkben ezt állítja: "... az FB javaslatára nyújtott be keresetet a bírósághoz a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület."
A valóságban azonban az MVGYOSZ Felügyelő Bizottsága egyáltalán nem javasolta Nagy Tündének, hogy forduljon a bírósághoz. Az FB Nagy tündéhez írt levele e tárgyban szó szerint ezt tartalmazza: "A Felügyelő Bizottság törvényben és alapszabályban meghatározott hatásköre nem terjed ki a közhasznú szervezet vezető szerve döntésének megváltoztatására.
Sérelmezett döntést - törvénysértés esetén - az egyesülési jogról szóló 1989. évi 2. tv. 10§ (1) bekezdésében foglaltak alapján tag a tudomására jutástól számított 30
napon belül bíróság előtt támadhatja meg."
Az FB idén tavasszal beszámolót tartott a szövetség küldöttgyűlése előtt, abban ez olvasható: " Az FB tájékoztatta az egyesületet, hogy a Felügyelő Bizottság törvényben és alapszabályban meghatározott hatásköre nem terjed ki a közhasznú szervezet vezető szerve döntésének megváltoztatására; a sérelmezett döntést - törvénysértés esetén - a tag a tudomására jutástól számított 30 napon belül bíróság előtt támadhatja meg."
Vagyis az FB mindössze jogi tájékoztatást nyújtott arról, a testület nem jogosult eljárni és ha a tag jogsértést érzékel, az egyesülésről szóló törvény alapján milyen lehetőségei vannak a jogorvoslatra.
Az írás a Cseri-házaspár hasonló témájú cikkeinek hangulatát idéző, ezúttal azonban betűkihagyást tartalmazó mondattal zárul: "Csak remélhetjük, hogy a történtek intő példát jelentenek majd azok számára, akik megalapozatlan pereikkel foglakoztatják a hatóságokat és a Szövetség vezetőit is felesleges munkára kényszerítik az érdekvédelmi tevékenység helyett." – int Garamvölgyi Annamária főszerkesztő.
T. Péter
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.