11-06-23

» Perekkel válaszolna az MVGYOSZ a HVG cikkére
2011. jún. 23. 19:44 | írta: tapeter | 1 komment

Szinte áttekinthetetlen, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében (MVGYOSZ) ki, hányféle sajtó és személyiségi jogi per megindítását fontolgatja a HVG ez évi 23. számában megjelent, Adománygyűjtés kérdőjelekkel című cikk nyomán - derült ki a szervezet elnökségének június 22-i tanácskozásán.

A HVG írása az MVGYOSZ és a Human Dialog Kft. közös adománygyűjtő kampányával foglalkozik.

Az esetlegesen elutasított sajtóhelyreigazítási kérelmek után perelne Dr. Micserics József hivatalvezető, Dr. Szőke László, a szövetség volt elnöke, aki jelenleg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztályát vezeti, valamint Szakály Melinda, MVGYOSZ elnök. Végleges döntés még nincs, de a következő elnökségi ülésen arról is döntenek, perel-e maga, a vakok szövetsége is.

Dr. Szőke László már megírta helyreigazítási kérelmét. A volt MVGYOSZ-elnök sérelmezi, hogy a hetilapban megjelent írás szerinte azt sugallja, a DM kampány keretszerződésének aláírásakor kollégái átejtették. A HVG-ben ezzel kapcsolatban az alábbiak olvashatók:

"Az eredeti, határozatlan időre szóló keretszerződést - és a korábbi adományleveleket - a szövetség részéről a volt elnök, Szőke László írta alá. Ő ma a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fogyatékosügyi főosztályvezetője. A megállapodást egyébként úgy szignálta még 2008-ban, hogy a szöveget - mivel a látásában korlátozott -fölolvasták neki, vagyis a szerződésről nem készült Braille-írásos változat."

Dr. Szőke László az elnökségi ülésen felolvasott levelében azt írja, a látássérültek többsége megbízik a szerződések aláírásakor neki segítő látó személyekben, arra pedig nincs jogszabályi kötelezettség, hogy a kontraktust pontírásba is ki kellene nyomtatni.

Dr. Szőke pontosan ismerte a szerződés tartalmát, az aláírást máig helyes döntésnek véli. A volt elnök szerint az is ezt bizonyítja, hogy a névtelen feljelentés alapján vizsgálódó XIV. kerületi Rendőrkapitányság is megszüntette a nyomozást.

Dr. Szőke levelének csonkítatlan közlését kéri a hetilaptól, különben sajtóhelyreigazítási pert indít és egy nem vagyoni jellegű kártérítés iránti személyiségi jogi per megindítását is fontolgatja.

Hogy Dr. Micserics József hivatalvezető pontosan miért perelne, az nem tudható: ebben a témában annyit osztott meg az elnökséggel, készül az eljárásra, fogalmazza a helyreigazítási kérelmet.

Még inkább sötétben tapogatózik az, aki Szakály Melinda saját nevében benyújtandó helyreigazítási kérelmét, illetve az ennek esetleges elutasítása nyomán megindított valamilyen, eddig nem részletezett per tartalmát szeretné megismerni. Szakály ugyanis érdemben nem kifogásolta azt, amit a cikk az ő vonatkozásában ír: "A jelenlegi elnök, Szakály Melinda is hangsúlyozta a HVG-nek, hogy az eredeti megállapodást nem ő kötötte, ellenben folytatni fogja, mivel a szövetség májusi küldöttgyűlése 44 igen szavazattal mindössze 8 ellenében erre hatalmazta föl. Egyebekben Micserics József hivatalvezetőt ajánlotta felkeresni..."

Az elnököt az zavarja még, hogy szerinte a cikk egyértelműen azt állítja, ő megfélemlíti munkatársait. Márpedig ő nem félemlít meg senkit. A valóságban a cikk nem állít ilyet.

Fentieken felül maga, az MVGYOSZ is helyreigazítást kér - döntött az elnökség. Amennyiben ennek a lap nem tesz eleget, újabb tanácskozáson döntenek a per megindításáról. Három valótlan tény jelent meg a HVG írásában - foglalta össze a szervezet kifogásait Dr. Micserics József.

A hivatalvezető szerint a lap azt állítja, hogy Dr. Szőke László korábbi elnököt a szerződés aláírásakor úgyszólván megvezették. Amint fent olvasható, a lap nem állított ilyet. Másodszor Dr. Micserics József valótlannak tartja a következő, a cikkben megjelent állítást: az elnök "Egyebekben Micserics József hivatalvezetőt ajánlotta felkeresni, aki azonban lapzártáig nem reagált a HVG érdeklődésére." Dr. Micserics szerint ő nyilatkozott volna, csupán telefonon nem volt hajlandó tájékoztatást adni.

A harmadik, Micserics József által sérelmezett és helyreigazíttatni kívánt szövegrészlet az, melyben a hetilap a hivatalvezető szerint azt a látszatot kelti, hogy az MVGYOSZ vezetése a DM kampány folytatásáról döntő szavazáskor megfélemlítette a küldöttgyűlés tagjait. A HVG írásában konkrétan ez szerepel: "A budapesti szerződés ellenzői ugyanakkor azzal érvelnek, mégsem annyira előnyös az üzlet, amit jelez, hogy a küldöttek közül 33-an tartózkodtak, pedig - állítják - ez nem szokás a MVGYOSZ-ben. Ők ezt azzal magyarázzák, hogy a szövetség felépítése szerint a küldötteket delegáló tagszervezetek költségvetése az országos központtól függ, így nem vállalják a nyílt szembenállást. Ráadásul a szerződés meghosszabbításáról név szerint kellett szavazniuk." Vagyis a hetilap írásában egy árva szó sincs megfélemlítésről, ráadásul nem is a saját véleményét írta meg az újságíró. A szerződések ellenzőinek véleménye pedig kérdés, miért minősülne tényállításnak. Ami a tényeket illeti, a tagegyesületek központból leosztott támogatásáról jelenleg is az elnökség dönt. Micserics úgy véli, a cikk kárt okozott a szövetségnek. Mérlegelés tárgyává kell tenni - a helyreigazítási kérelmen felül - egy esetleges kárigény érvényesítését is - véli.

Határozottan ellenzi a perindítást Dr. Tóka László és Dr. Nagy Sándor. Jelentős öngól lenne a szervezetnek, ha a témát a HVG esetleg a per miatt hetekig, hónapokig porondon tartaná - foglalható össze a két elnökségi tag véleménye. Nagy mindenesetre a helyreigazítási kérelmet támogatja. Dr. Tóka azonban erről is úgy véli, teljesen életszerűtlen, hogy helyt adna neki a hetilap. Tóka szerint a HVG cikkeinek témáit ismerve hetente nyilván csőstül érkeznek hozzájuk a helyreigazítási kérelmek, helyreigazítások közzétételét azonban a HVG-t olvasó a legritkábban tapasztalja. A pécsi elnök szerint az Dr. Szőke, Dr. Micserics és Szakály magánügye, ők indítanak-e valamilyen pert.

A fentieken felül Dr. Micserics József az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordulna a cikkel kapcsolatban, bár nem részletezte, konkrétan milyen  indokkal.

Sokat ártott Dr. Hódosi László a magyar vakügynek - véli Dr. Tóka László. Hódosi tudniillik nyilatkozott a HVG-nek, s ott elismételte azokat az adatokat, melyeket már a szövetség küldöttgyűlésén is társai elé tárt. Hódosi a központból kapott adatok alapján végzett számításai szerint pl. a 2011-es bevételekből kevesebb, mint 10% jutott a vakoknak, a többi elment a kampány finanszírozására. Mint ismert, a kampánylevelekben semmi sem utal arra, hogy a bevételek akár 1%-át is nem a meghirdetett célokra fordítanák. Hódosi a hetilapnak is úgy nyilatkozik, számára ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Dr. Hódosi egyébként semmi olyat nem mond a folyóirat cikkében, melyet az MVGYOSZ tagjai vagy a szervezettel kapcsolatban érdeklődő személyek ne ismerhetnének meg jogszerűen. Szakály Melinda dilemmája az, Hódosi László vajon a Felügyelő Bizottság (FB) nevében nyilatkozott-e, vagy magánemberként. Levélben kérte az FB-től annak működési szabályzatát. Hiába, mert ilyen nem létezik és nem is kell léteznie a vonatkozó jogszabály és a szövetség alapszabálya szerint - derült ki Szabó Renáta FB-elnök válaszából.

Mindezek tetejében Dr. Micserics József azt is kivizsgáltatná, történt-e etikai vétség. Hogy ezt ki követte volna el, nem részletezte.

A hivatalvezető az üggyel kapcsolatban leszögezte: nem a DM kampány pénzügyi adatainak valótlansága miatt akarnak helyreigazítást kérni, s nem is azt kifogásolják, ha valaki nem ért egyet a  kampánnyal. A helyreigazítási kérelem és az esetleges per  oka az, hogy az MVGYOSZ-t állították be kedvezőtlen színben, mellyel a szervezetnek a hivatalvezető szerint kárt okoztak.

MEGTAGADOM - mégse tagadom meg…

Mégis kiadta a vakok szövetsége a szervezet és az akkori nevén SAZ Dialog Agentur Kft. Között létrejött szerződést egy közérdekű adatigénylésre. Emlékezetes, tavaly októberben ezt a kérést még terjedelmes, ingerült levélben utasította el Szakály Melinda elnök. Akkori levelében ugyan azt írta, az elnökség elé viszi a kérdést, melyet a grémium elvileg tőle eltérő módon is megítélhet, ez azonban nem következett be, a szerződést nem adták ki. Szakály tavaly őszi levelében a közérdekű adatigénylést és az iratbetekintési jogot összekeverve arról is tájékoztatott, hogy még ha a szervezet hozzáférhetővé is tenné a szerződést, akkor is csupán iratbetekintés formájában volna mód megkapni a dokumentumokat.

Néhány hete 2010-es álláspontját teljes egészében megváltoztatva kiadta a szervezet a kontraktust egy újabb közérdekű adatigénylés nyomán. Igaz, ez utóbbi megkeresésben már szerepel Jóri András adatvédelmi ombudsman idő közben született állásfoglalása, miszerint a szerződés egyértelműen közérdekű adat - a Kft. Esetlegesen a kontraktusban megjelenő  üzleti titkait ide nem számítva. A rendelkezésre bocsátott szerződésekből túl sok, Dr Micserics József által nyilvánosan még nem említett információ egyébként nem derül ki, konkrét összegekről például nincs szó ezekben a dokumentumokban.

Dr. Szőke Nem kap Louis Braille emlékérmet

Nem ítélt Louis Braille emlékérmet Dr. Szőke László volt MVGYOSZ-elnöknek a szervezet elnöksége június 22-i tanácskozásán. A tagegyesületek előterjesztései alapján az elnökség tagjai a nagyjából tucatnyi jelöltet pontozták: Dr. Szőkének az első öt helyezett (ők kapnak érmet) közelébe sem sikerült kerülnie a lehetséges 60-ból elért 31 pontjával. A Szőkére vonatkozó előterjesztés 2010. után idén másodszor pattan le a vakok szövetsége elnökségéről. Tavaly  túl későn terjesztették fel - mint szerepel a blog egy akkori bejegyzésében. A mostani tanácskozáson jelen nem lévő Németh Orsolya írásban fejezte ki azt a véleményét, hogy Dr. Szőke László "előterjesztése jelenleg nem időszerű".

A Szőkére vonatkozó előterjesztés kudarca legalábbis meglepő lehet azok számára, akik ismerik a vakok szövetsége sajtótermékeinek korábbi években született írásait, a szervezet véleményformálóinak nyilatkozatait. 2006 ősze és 2010 nyara között a szervezet hivatalos lapjában rendszeresen durván támadták azokat, akik Dr. Szőke László  elnöki tevékenységével kapcsolatban kritikát fogalmaztak meg. Szőkének jó néhány támogatója akadt a küldöttgyűléseken is.

Hivatalosan semmi nem hangzott el a nyilvánosság előtt arra nézvést, Dr. Szőke minek köszönheti népszerűsége csökkenését, ám az elnökség mostani döntését pl. befolyásolhatta  az a tény is, hogy a szervezet még mindig nem kapta meg az erre az évre eső állami támogatásának esedékes részösszegeit. Dr. Micserics József hivatalvezető úgy tudja, június hátra lévő részében és júliusban sem fogja.

A Louis Braille emlékérem idei díjazottjai: Gál Imre, Dr. Görgényi Miklós, Dr. Baranyi Imréné, Dr. Szabó Miklós és Lak István.

A Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Egyesülete pénzügyi rizikó?

Az eddigi tapasztalatok alapján veszélyes vállalkozásnak tűnik odaadni a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Egyesületének a szövetség központja által tovább osztott állami támogatást - foglalható össze az elnökség véleménye. Tudniillik a Venczel Ferenc által vezetett egyesület rendre nem tud szabályosan elszámolni a pénzekkel. A finanszírozási konstrukció idei szabályai alapján ha ez most is bekövetkezne, a többi tagegyesület is pénz nélkül maradhatna - derült ki a vakok szövetsége elnökségének június 22-i tanácskozásán.

Dr. Tóka ellenzi, hogy Venczelék ne kapjanak pénzt, szerinte egyetlen egyesületet sem szabad magára hagyni. Dr. Nagy Sándor viszont azt ellenzi, hogy egy szemlátomást rosszul működő szervezetbe folyamatosan pénzt pumpáljanak.

Szakály Melinda MVGYOSZ-elnök azzal húzná ki az évek óta vonszolódó akut probléma méregfogát, hogy rábeszélné Venczel egyesületének tagjait, csatlakozzanak a másik, Székesfehérváron működő egyesülethez, a LÁRKE-hez. A tanácskozáson jelen lévő Venczel elmondta, ő kapható lenne a fúzióra, ám egyesületének tagjai semmilyen rábeszélésre nem hajlandóak csatlakozni a Szokó Zsolt által vezetett egyesülethez.

Az elnökség júniusi tanácskozásán meggyőzte mindkét egyesületi vezetőt, újra vegyék napirendre az egyesülést. Szakály Melinda júliusban személyesen igyekszik rábeszélni a Venczel Ferenc által vezetett egyesület tagjait, adják fel önálló jogi státuszukat, tagozódjanak be a LÁRKE-be akár önálló szervezeti egységként.

Ennek híján Venczel Ferenc nem tud garanciát adni arra, hogy egy könyvelő megbízásával rendbe rakják egyesületének pénzügyeit.

Tudniillik könyvelőre nincs pénzük. A tanácskozáson jelen lévő Szokó Zsolt LÁRKE-elnök abban látja az egyik problémát, hogy a Venczel által irányított egyesület nem helyez hangsúlyt tagjai életminőségének javítására. Valamint nem propagálja a felnőtt korukban látásukat veszítettek rehabilitációját.

Szakály Melinda Szokó felvetésére reagálva leszögezte, ezek alapján nem lehet semmilyen szankcióval sújtani Venczeléket. Minden egyesület azt csinál, amit akar.

A Venczel Ferenc vezetésével működő egyesület tagságának megléte azt bizonyítja, van igény a látássérültek körében arra is, amit ők képesek nyújtani.

Szakály azt viszont már nemigen tudja elfogadni, hogy Venczelék senkit sem delegáltak a nem rég lezajlott gyulai továbbképzésre, ahol az MVGYOSZ tagegyesületeinek munkatársai szerezhettek a működéssel kapcsolatos jogi, pénzügyi ismereteket.

Hogy Venczel Ferencék végül is kapnak-e pénzt a központtól, azt Szakály júliusi meggyőzési kísérlete után dönti el az elnökség.

Egyelőre nem akar tüntetni Szakály Melinda

A fogyatékos emberek összefogását szorgalmazza Szakály Melinda a kormány a megváltozott munkaképességűeket érintő intézkedéseivel szemben - hangzott el az MVGYOSZ elnökségének tanácskozásán. A felvetésre egy nyílt levéllel kapcsolatban került sor, melyet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) vezetése adott ki és juttat el a parlamenti képviselőknek. A levél szövegében többek között ez olvasható:

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereket a kormányzati kommunikációban bűnbakként, potenciális csalóként jelenítsék meg és a közvéleményt ilyen irányba befolyásolják. Elhibázottnak tartjuk azt a kormányzati kommunikációt, ahol az intézkedések társadalmi támogatottságának a megszerzésére a különböző társadalmi csoportok egymással való szembefordítását használják eszköznek.

Az elmúlt két évtizedben sokan és sokat tettek a fogyatékossággal élők társadalmi csoportjainak elfogadtatásáért. Az elmúlt időszakban folytatott alaptalan, átgondolatlan, a fogyatékos embereket emberi méltóságában sértő kommunikáció, az eddigi elért eredményeket számolja fel, szükségtelen és indokolatlan feszültséget kelt a fogyatékos és a többségi társadalmi csoport között.

Ha vannak a jelenlegi rokkantsági nyugdíjrendszerben, vagy az egészségkárosodásra tekintettel megállapított rendszeres és átmeneti szociális járadék rendszerekben olyan emberek, akik erre egészségi állapotuk alapján nem jogosultak, akkor a jogosulatlanságot nem kormányzati nyilatkozatokban megfogalmazott elvárásokkal, hanem objektív, korrekt szakértői vizsgálatokkal kell megállapítani.

A megfogalmazott „elvárások" megkérdőjelezhetik a döntések objektivitását. Szeretnénk megjegyezni, hogy minden jelenleg is ellátásban részesülő személy szakértői vélemények alapján vált jogosulttá az ellátásra, így az esetleg valós jogosultság nélkül igénybe vett ellátásokért nem elsősorban és nem kizárólag az ellátásban részesülő személyek tehetők felelőssé."

Szakály a tüntetésekről úgy véli, végső esetben ő szívesen kivonul, de ezt lehetőleg előzze meg egy tárgyalásos érdekérvényesítési kísérlet.

Az esetleges tüntetésekről a mozgássérültek levele egyébként csak ennyit ír:

"Amennyiben azonban segítő szándékunkra nem kapunk fogadókészséget, akkor a demokratikus társadalmakban elfogadott bármely érdekérvényesítő eszközt alkalmazni kívánjuk."

Az MVGYOSZ hamarosan meghívót küld az országos fogyatékos érdekvédelmi szervezetek vezetőinek. A tervezett egyeztetésen konkrét javaslatokat alakítanának ki, melyet a kormány elé terjesztenének. Amennyiben ez nem használ, jöhetnek a radikális lépések. Szakály úgy látja, jelenleg az "oszd meg és uralkodj!" elve működik a fogyatékos emberek érdekeit képviselő civil szervezetek irányába. Ennek ellenszereként javasolja a közös fellépést az MVGYOSZ-elnök.

Rövid hírek

A központ napokon belül kiírja a pályázatot a tagegyesületeknek a Magyar Paralimpiai Bizottságtól érkezett 400 ezer forintra - derült ki a júniusi tanácskozáson. A pénzt - ahogy egy korábbi bejegyzésben már szerepelt - sporttevékenységek és sporteszközök finanszírozására lehet majd költeni. A pályázatot az elnökség augusztusban bírálja el, elszámolni szeptember 30-ig kell a tagegyesületeknek.

Felszámolta az Intervenciós Alapot az MVGYOSZ elnöksége. Mint ismert, a pénzt néhány éve a tagegyesületek ingatlanainak felújítására tették félre. Az Intervenciós Alap terhére - ha nem is minden évben - pályázatot írt ki az elnökség.

Az elkülönített számlán lévő összeget az elnökség egyenlő részben osztja fel a 22 tagegyesület között, így egy-egy szervezet 63 ezer forintot kap. A pénz elköltésével a tagegyesületeknek az állami támogatáshoz hasonlóan el kell számolniuk.

Az Intervenciós Alap  felszámolásának egyik oka, hogy az onnan pályázható pénz egyre kevésbé alkalmas az ingatlanok javítgatására, továbbá jó ideje nem is gyarapszik a pénzalap. A jelenleg késő állami finanszírozás miatt ugyanakkor minden csepp támogatásnak helye van a tagegyesületeknél - derült ki a tanácskozáson.

Sem Tolna, sem Vas megye nem kap kölcsönt - döntött az elnökség. A tagegyesületek különböző összegeket igényeltek az elnökségtől, Tolna egyébként idén másodszor. A központ azonban mindössze két havi tartalékkal rendelkezik, nem tud nélkülözni nagyobb összegeket. Ráadásul - véli a hivatalvezető -, nem szolgálná a tagegyesületek javát a kölcsön folyósítása. Az ugyanis olyan adósságspirálba sodorná őket, amiből Dr. Micserics József nem lát kiutat.

Szakály Melindakritikával fogadja, hogy éppen az a Tolna megyei egyesület kér kölcsönt és hivatkozik a direkt marketing kampány bevételeire levelében, melynek küldöttei a nem rég lezajlott szavazáson a kampány berekesztése mellett tették le voksukat.

Kuminka Györgyné felhívta Szakály Melinda figyelmét, hogy az elnök épp az előbb kelt ki magából elutasítva, hogy a központ megfélemlítené a tagegyesületeket. Kuminkáné úgy látja, Szakály a tolnaiak etikátlanságát emlegető nyilatkozata a kölcsön megtagadásával együtt retorzióra emlékeztet. Tény ugyanakkor, hogy Szakály Melindának a Vas megyeiekkel szemben nem volt etikai kifogása, ám pénzt ők sem kaptak. Az elnök hangsúlyozta, a tolna megyei küldöttek magatartásával kapcsolatban csupán magánvéleményének adott hangot.

Hack János is 10 ezer forintos részletekben fizetheti meg a vakvezető kutya 50 ezer forintos használatba vételi díját - született meg a jó néhány hónapja gyakorlatilag minden tanácskozáson meghozott, menetrendszerű döntés.

"Ez már le volt zsírozva" - osztotta meg kollégáival benyomását Dr. Nagy Sándor a Látássérült Masszőrök Országos Közhasznú Egyesületének (Lá-Ma) kérésével kapcsolatban. A születőben lévő, Angyal Gábor által vezetett egyesület ugyanis a bírósághoz még be nem nyújtott alapító okiratában székhelyként a Hermina úti szövetségi székházat jelölte meg. Ezt követően terjesztették elő kérésüket, tudniillik hogy ún. székhelyszolgálat formájában az MVGYOSZ tegye lehetővé a Hermina út 47. alapszabályba foglalását. Dr. Micserics és Szakály Melinda cáfolták Nagy Sándor megérzéseit, ők sem tudtak előre a látássérült masszőrök terveiről. Az elnökség mindenesetre úgy döntött, a bejegyzésnek, mivel az anyagi kötelezettséggel és adminisztratív terhekkel nem jár, nincs akadálya.

Kopottak vagy hiányoznak a címkék a kazettákról - ezek a panaszok jutottak el Dr. Nagy Sándorhoz a szövetségben működő Hangoskönyvtárral kapcsolatban. Az olvasók a dobozokban összekevert hangszalagokat is kifogásolták.

A régi könyveket folyamatosan újítják fel, javítják - hangzott a hivatal válasza. A Hangoskönyvtár dolgozóinak egyébként nincs kapacitása az összes kazetta tételes átvizsgálására a több tízezres darabszám miatt. Ezért számítanak az olvasók közreműködésére: azaz arra kérik őket, minden esetben szóljanak, ha kijavításra szoruló hangoskönyvvel találkoznak. A könyvtár állományának egyébként még mindig 80%-a található kazettákon, vagyis meglehetősen lassan halad a már 2006-ban elhatározott digitalizálás.

Idén az állami támogatással való elszámolás feltétele a forrás felhasználására vonatkozó dokumentumok könyvvizsgáló általi revíziója - derült ki a tanácskozáson. Az elnökség a munkával a szövetség számára már korábban is dolgozó PKI Könyvvizsgáló Iroda Kft-t bízta meg.

Csúszik a nemzetközi referens felvétele - tájékoztatta az elnökséget Dr. Micserics József hivatalvezető. A nem várt számban jelentkező pályázók tesztelése ugyanis többlet időt vesz igénybe - hangzott el.

T. Péter

Eddig 1 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.