11-11-11
-
» Jogerős ítélet
- 2011. nov. 11. 19:59 | írta: tapeter | még nincsenek kommentek
Fővárosi ítélőtábla 5
2.Pf.20.563/2011/4.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
A Fővárosi ítélőtábla dr. Poprádi Péter ügyvéd által képviselt Takács Péter felperesnek, dr. Harcos Gábor ügyvéd által képviselt Cseri Sándor I. rendű, Cseriné Garamvölgyi Annamária II. rendű alperesek ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2010. szeptember 16. napján meghozott, 19.P.26.538/2008/19. számú ítélete ellen az alperes részéről 20. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő
ítéletet:
A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi az I-II. rendű alpereseket, hogy fizessenek meg a Magyar Államnak külön felhívásra személyenként 18.000-18.000 (tizennyolcezer-tizennyolcezer) forint fellebbezési illetéket.
A 18.000 (tizennyolcezer) forint csatlakozó fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli. Az ezt meghaladó költségeiket a peres felek maguk viselik. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás:
Takács Péter felperes 2005. és 2006. években a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) által kiadott Vakok Világa című folyóirat főszerkesztője volt.
Cseri Sándor I. rendű alperes rendszeres szerzője a Vakok Világa című lapban megjelentetett cikkeknek.
Cseriné Garamvölgyi Annamária II. rendű alperes a felperest követően vált a Vakok Világa című lap főszerkesztőjévé.
Az I. rendű alperes rendszeresen részt vett az MVGYOSZ elnökségi ülésén és arról internetes blogjában szubjektív hangvételű tudósításokat tett közzé.
Az I. és II. rendű alperesek a Vakok Világa című folyóiratban, a Fővárosi Bíróság előtt 19.P.25.158/2006. és a 8.P.21.942/2006. számú, valamint a Fővárosi ítélőtábla előtt 2.Pf.21.150/2007. számú perekben, továbbá a Vakok Világa című lapról az MVGYOSZ Országos Elnökségének készített jelentésében, valamint az MVGYOSZ 2008. április 5. napján tartott közgyűlésén a felperest érintő közléseket tettek, illetőleg hoztak nyilvánosságra.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. rendű alperesek az általa külön megjelölt, 2006. novembere és 2009. júniusa között megjelent Vakok Világa című folyóiratban közölt írásokban foglaltakkal, a 19.P.25.158/2006., a 8.P.21.942/2006., a 2.Pf.21.150/2007., az MVGYOSZ részére készített jelentésben írottakkal, és az MVGYOSZ közgyűlésén tett nyilatkozataikkal megsértették a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
Kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. és II. rendű alpereseket, hogy nyilatkozattal adjanak részére elégtételt az okozott jogsérelmekért.
A felperes ezen túlmenően az alpereseket egyetemlegesen 250.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kérte kötelezni. A felperes 50.000 forint + áfa határozott összegű perköltségigényt terjesztett elő.
A felperes álláspontja szerint a többször módosított kereseti kérelmében megjelölt, összesen 46 pontban felsorolt nyilatkozatokban foglalt valótlan, sértő tényállításokkal és indokolatlanul bántó véleménynyilvánításokkal megsértették a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
Az alperesek kérték a felperes keresetének elutasítását.
Kifejtették, hogy az általuk tett nyilatkozatok való tartalmúak, a véleménynyilvánításaik során pedig megalapozott álláspontjukat fejtették ki. Közléseik a felperesnek az MVGYOSZ-szel, illetőleg személyükkel szembeni magatartását érintették, illetve minősítették.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy
az I. rendű alperes azzal, hogy az általa szerkesztett Vakok Világa című folyóirat 2006. novemberi számában olyan hamis látszatot keltett, hogy a felperes, mint a lap főszerkesztője nem rendelkezett volna megfelelő képzettséggel;
az I. rendű alperes azzal, hogy a Vakok Világa folyóirat 2007. júniusi számában a „Hamis vádak lelepleződnek" című cikkben azt a valós tényt, hogy Takács Péter felperes rendszeresen erőteljes véleményt formált a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Elnökségének és a Vakok Világa szerkesztőinek tevékenységéről, olyan hamis színben tüntette fel, hogy a felperes rágalmazást követett volna el;
az I. rendű alperes azzal, hogy a Vakok Világa folyóirat 2008. februári számában megjelent „Még pénzt is akart Takács Péter" című cikkben annak megalapozatlan állításával, hogy a felperes bárki sérelmére ténylegesen rágalmazást követett volna el;
az I. rendű alperes azzal, hogy a Vakok Világa című folyóirat 2008. júliusi számában megjelent „Vaskóné és társai megkapták az igazságot" című cikkben olyan hamis látszatot keltett, hogy a felperes nagyszámú peres vagy hatósági eljárást indított volna; a Fővárosi ítélőtábla előtt 2.Pf.21.150/2007. szám alatt zajló ügyben becsatolt ellenkérelemben, illetve az ellenkérelemnek a Vakok Világa folyóirat 2008. februári számában közzétett tartalmában a II. rendű alperes annak megalapozatlan állításával, hogy a felperes ténylegesen rágalmazást követett volna el;
a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Elnöksége számára a lap helyzetéről 2007. november 12-én kelt jelentésében a II. rendű alperes azzal, hogy megalapozatlanul állította, hogy a felperes a főszerkesztői időszakában tudatosan, szándékosan rágalmazásnak, becsületsértésnek adott helyt;
ugyanezen jelentésben olyan hamis látszat keltésével, hogy a felperes rágalmazásokat követett volna el;
ugyanezen jelentésben annak valótlan állításával, hogy a felperes főszerkesztői időszakában az elkészült interjú szövegeket előzetesen nem mutatták volna be az interjúalanyoknak ; a Vakok Világa 2008. decemberi számában az „Erőfeszítések a pénzelvonással szemben" című cikkben a II. rendű alperes azzal, hogy valótlanul állította, hogy bírósági ítélet kérdőjelezte volna meg a felperes nyilatkozatainak valóságtartalmát;
a Vakok Világa című folyóirat 2008. decemberi számában az I. rendű alperes azzal, hogy a „Szándékosság vagy képesség-hiány" című írásában megalapozatlanul állította, hogy a felperes internetes tudósításában valótlanságokat közölt volna az MVGYOSZ elnökségi üléséről;
a Vakok Világa folyóirat 2009. februári számában a „Végrehajtó esete Takács Péterrel" című cikkben az I. rendű alperes annak valótlan állításával, hogy Takács Péter felperes több pert indított volna egyetlen cikk kapcsán, illetve olyan hamis látszat keltésével, hogy a felperes peres eljárások sokaságát indította volna és ezek többségét elvesztette, valamint annak valótlan állításával, hogy az általa kezdeményezett végrehajtási eljárásért pénzt fizetett volna;
a Vakok Világa 2009. májusi számában az „Ügyészi levél a szövetség elnökéhez" című cikkben az I. rendű alperes annak valótlan állításával, hogy a felperes feljelentéssel élt volna a főügyészségnél, olyan hamis látszat keltésével, hogy a felperes ténylegesen rágalmazást követett volna el;
a Vakok Világa folyóirat 2009. júniusi számában a II. rendű alperes által jegyzett „Szórádi Bálint ütni készül" című cikkben a II. rendű alperes annak megalapozatlan állításával, hogy a felperes feljelentéseket tett volna a lap főszerkesztőjével, a II. rendű alperessel szemben; annak ugyanezen lapszámban „Stabil a szövetség gazdálkodása" című cikkben a II. rendű alperes annak megalapozatlan állításával, hogy a felperes feljelentést tett volna az MVGYOSZ ellen
megsértették a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. és II. rendű alpereseket, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a megállapított jogsértésekért magánlevélben fejezzék ki sajnálkozásukat a felperesnek.
Kötelezte az I. és II. rendű alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek 100.000 forintot.
Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság úgy határozott a felek a felmerült költségeiket maguk kötelesek viselni.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 21.000 forint kereseti illeték viseléséről úgy határozott, hogy abból az I. és II. rendű alperesek személyenként 5.250-5.250 forintot kötelesek a Magyar Államnak külön felhívásra megfizetni, míg a fennmaradó 10.500 forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli.
Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 7. § (1) bekezdését, 8. § (1) bekezdését, 61. § (1) bekezdését, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Európai Emberi Jogai Egyezmény 7. Cikkének 1., 2. pontjait, a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 2. § (1), (3) bekezdéseit, 3. § (1) bekezdését és a 11. § (1) bekezdését, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. § (1) bekezdését, 78. § (1) és (2) bekezdéseit, 85. § (1) bekezdését, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 3. § (5) bekezdését, 4. § (1) bekezdését, 163. § (1), (2), (3) bekezdéseit, 164. § (1) bekezdését, 206. § (1), (2), (3) bekezdéseit, az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB és 36/1994. (VI. 24.) AB határozatait, a Legfelsőbb Bíróság PK 12., 13., 14. számú állásfoglalásait.
Az elsőfokú bíróság a közlések megjelenésének helye szerint összesen 20 pontban, azon belül pedig az egyes sérelmezett közléseket összesen 46 pontban tárgyalta.
Az elsőfokú bíróság a felperes végzettségével kapcsolatos közléssel összefüggésben azt állapította meg, hogy hamis látszatot keltő volt az a közlés, hogy a felperes felsőfokú végzettséggel nem rendelkezik, így ezt jogsértőnek találta (1/1/2.).
Jogsérelmet állapított meg a „közönséges rágalmazó" közléssel kapcsolatosan is, mert ez a véleménynyilvánítás határain túlment és gyakorlatilag a felperest bűncselekmény elkövetésével vádolta (1/3/3.).
Alapos volt a felperes kereseti kérelme azon közlés miatt, amely szerint ő hamiskodott, rágalmazott, heccelődött volna. Az elsőfokú bíróság ismételten arra mutatott rá, hogy a rágalmazás állítása bűncselekmény elkövetésére utalt, melyre a felperes esetében semmifajta bizonyíték nem volt (1/5/1.).
Valótlan volt továbbá az a közlés, mely szerint a felperes nagyszámú peres eljárást kezdeményezett, mert erre nézve bizonyíték nem volt, így az a valóságnak nem felelt meg (1/6.).
Az elsőfokú bíróság a felperes tevékenységének, mint „egy rágalmazói szeszélyeinek" való jellemzése szintén olyan tartalmú, mellyel a felperest büntetőítélet megállapítása nélkül nevezték rágalmazónak, ami szintén jogsértőnek minősül.
Az elsőfokú bíróság a korábban megállapított jogsértésekkel azonosan, úgyszintén jogsértőnek ítélte azt az alperesi közlést, amely az MVGYOSZ Országos Elnöksége számára készült jelentésben szerepel, és a felperes tevékenységét úgy írta le, hogy rágalmakat közölt (1/9/2-4.).
Fővárosi ítélőtábla 5
2.Pf.20.563/2011/4.
Valótlan tényállításnak minősítette azt, hogy a felperes egy 2005-ben készült interjú szövegét nem mutatta be az egyik nyilatkozónak. A felperes magatartását ezzel kifejezetten a sajtótörvénybe ütköző módon írta le a II. rendű alperes.
Az elsőfokú bíróság bizonyítatlanság hiányában valótlan tényközlésnek minősítette azt, hogy a felperes esetében bírósági ítélet mondta volna ki, hogy nem mondott igazat.
Az okirati bizonyítékok egybevetésével az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az I. rendű alperes valótlanul állította azt, hogy a felperes az MVGYOSZ elnökségi ülésén történtekről valótlanul és hamis látszatot keltve tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a nézőpontok eltérő volta még nem jelent valótlan közlést (1/12.).
Az alperesi bizonyítás hiányára tekintettel jogsértést állapított meg azzal összefüggésben, hogy a bértámogatási ügyben bocsánatot kért volna blogjának olvasóitól, mert belátta, hogy a bértámogatás felvétele nem volt jogszabálysértő (1/14.).
Hamis látszatot keltőnek minősítette az I. rendű alperes azon közlését, hogy a felperes számtalan peres eljárást indított, mert ez bizonyítást nem nyert. Ennek következtében szintén valótlan volt az a közlés, hogy sorozatos pervesztes lett volna a felperes.
Mivel az alperesek nem tudták igazolni azt, hogy a felperes az általa indított végrehajtási eljárásban végrehajtási díjat fizetett volna, az elsőfokú bíróság ezt a közlést is valótlannak minősítette és a jogsértést megállapította (1/15/1., 3., 5-6.).
Az elsőfokú bíróság megállapította a jogsértést azzal összefüggésben is, hogy a felperes a főügyészségnél az MVGYOSZ-t feljelentette volna, mert ilyet nem tett és rágalmazást sem követett el (1/18.).
Jogsértést állapított meg amiatt, hogy a felperes feljelentette volna a II. rendű alperest, tekintettel arra, hogy az alperesi oldal ezt nem bizonyította. Az állítás valótlan tartalma mellett sértő is, mert úgy tüntette fel a helyzetet, mintha a felperes minden alapot nélkülöző, valótlan feljelentéseket tett volna (1/19.).
Úgyszintén megállapította a jogsértést a tekintetben, hogy a felperes a szövetséget a Fővárosi Főügyészségnél feljelentette volna, tekintettel arra, hogy büntetőeljárás kezdeményezésére a részéről egyáltalában nem került sor.
Az elsőfokú bíróság a felperes egyéb kereseti kérelmeit arra hivatkozással utasította el, hogy az azokban kifogásoltak egyrészt véleménynyilvánítást fejeznek ki (1/1/1., 1/1/3., 1/2., 1/3/1., 2., 1/4/1., 2., 1/5/1., 2„ 1/7/1., 1/7/5., 1/8/1., 2., 1/8/3-4., 1/9/1., 1/11/2., 1/15/1., 2., 1/16., 1/17., 1/19., 1/20.), továbbá a bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy a felperes által sérelmezett közlések való tartalmúak, és az alperesek jogsértést nem követtek el (1/4/2., 1/5/3., 1/10., 1/15/4.). A további esetekben pedig úgy foglalt állást, hogy bizonyos teljesítmények minősítése nem tartozik a feladatkörébe (1/7/2-4., 1/9/6.) és nem minősítette jogsértő tartalmúnak, a karikírozó tartalmú közléseket sem (1/13.).
Az elsőfokú bíróság a jogsértést a Ptk. 84. § (1) bekezdésének a) pontja alapján megállapította, továbbá elrendelte az elégtétel adását is a Ptk. 84. § (1) bekezdésének c) pontja szerint, amelynek formájaként - az eset körülményeihez képest mérlegeléssel - a magánlevélben való sajnálkozás kifejezését határozta meg azzal a megjegyzéssel, hogy a felperes nincs elzárva attól, hogy a magánlevél tartalmát nyilvánosságra hozza.
A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatosan arra mutatott rá, hogy a megállapított jogsértések tárgyi súlya nem jelentéktelen, de nem is kiemelkedő. Figyelembe vette azt, hogy a felek között kölcsönös vádaskodásokkal tarkított folyamatról van szó, és a felperesnek saját éles kritikai megjegyzései nyomán számolnia kell azzal, hogy hasonló stílusú nyilatkozatok látnak napvilágot a saját tevékenységével összefüggésben is. Értékelte továbbá azt a körülményt, hogy a jogalap tekintetében a felperes 30-40 %-ban lett pernyertes, és a felperes által igényelt nem vagyoni kártérítés összege pedig a jogsértéssel összefüggésben került kialakításra. Mindezeket mérlegelve a nem vagyoni kártérítés összegét 100.000 forintban állapította meg, ezt meghaladóan pedig a felperesi igényt elutasította.
Az elsőfokú bíróság a részleges pernyertességre tekintettel a perköltség viseléséről a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján határozott.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az I. és II. rendű alperesek fellebbezéssel, míg a felperes csatlakozó fellebbezéssel élt.
Az I. és II. rendű alperesek fellebbezésükben kérték az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a felperes keresetének teljes elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását.
Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, mert helytelen következtetéseket vont le. Kiemelték, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz és a vélemény annak érték és igazságtartalmára tekintet nélkül élvez védelmet. Utaltak arra is, hogy a felperesnek, mint közszereplőnek az átlagosnál keményebb és szigorúbb véleménynyilvánítást is tűrnie kell.
Előadták, hogy az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes tényszerűen korruptnak, dilettánsnak és illegitimnek nevezte az MVGYOSZ elnökségét, ami mint valóságot nélkülöző állítás a köznyelvi felfogás szerint is rágalomnak minősül. Ezzel szemben azonban az elsőfokú bíróság kizárólag az alperesek felperes által sérelmezett közléseit minősítette rágalmazással kapcsolatosan olyannak, mintha a felperest bűncselekmény elkövetésével vádolnák. Ezzel szemben azonban a felperes rágalmazta meg az elnökséget bűncselekmény elkövetésével és az ilyen jellegű nyilatkozatáról alkottak véleményt az alperesek.
Nem volt valótlan annak állítása a részükről, hogy a felperes nagyszámú peres eljárást kezdeményezett. Álláspontjuk szerint a Vakok Világa olvasóközönségének szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a felperes peres eljárásokat vagy más egyéb eljárásokat indított, hanem önmagában annak, hogy jelentős számú eljárást kezdeményezett. Ilyenek voltak az Egyenlő Bánásmód Hatóságánál, a munkaügyi bíróságnál kezdeményezett eljárások, a felperes által benyújtott sajtó-helyreigazítási per, az ügyészségen tett feljelentés, a jelen személyiségi per és az OTP elleni eljárás megindítása. Ezen túlmenően a felperes az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatalához os fordult.
A végrehajtási díjjal összefüggésben az alperesek arra hivatkoztak, hogy a felperesnek a végrehajtási eljárásban tett azon nyilatkozata, mely szerint „anyagi lehetőségeim a jogi képviselet finanszírozását a továbbiakban nem teszik lehetővé, a végrehajtás megszüntetésével szemben fellebbezéssel nem kívánok élni" arra lehet következtetni, hogy a megindított eljárást csak addig tudta finanszírozni, amíg ki nem derült, hogy annak kezdeményezése teljesen megalapozatlan volt.
Az alperesek összefoglalóan úgy nyilatkoztak, hogy a felperes tevékenységéről kizárólag véleményt mondtak, melyhez joguk volt.
Nem fogadták el az elsőfokú bíróság azon álláspontját sem, hogy a felperes keresete 30-40 %-ban lett volna megalapozott, figyelemmel a sérelmezett közlések nyomán megállapított jogsértésekre.
A felperes csatlakozó fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és keresetének teljes egészében való helyt adást az alperesek perköltségben való marasztalásával, melyet 50.000 forint + áfa határozott összegben jelölt meg.
Kifogásolta az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítását, mely szerint igen éles kritikát fogalmazott meg az MVGYOSZ és annak elnökségének tevékenységéről több ízben, így ezt a mondatot az ítéletből mellőzni kérte. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy az elnökségi ülésekről tudósítást készít, statisztikákat tesz közzé és egyes személyek nyilatkozatait publikálja. Ezen közben kommentárt és véleményt sem tesz közzé.
A felperes csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletében felsorolt pontok szerint fejtette ki álláspontját (1/1/1. -1/20.).
Előadta, hogy az elsőfokú bíróság által elutasított kereseti pontokkal összefüggésben az alperesek olyan nyilatkozatokat tettek, melyek tényállításnak minősülnek és ezek kivétel nélkül sértik a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait. Ezeket a közléseket tévesen minősítette az elsőfokú bíróság véleménynyilvánításnak, az alperesek pedig nyilatkozataik való tartalmát nem bizonyították a perben.
Előadta, hogy az alperesek nem tudták azt bizonyítani, hogy hazudott volna (1/1/1.).
Hivatkozott arra, hogy hamis tudósításokat nem kreált és embertársait sem hangolta egymás ellen és kárt sem okozott ezzel, ezek a közlések egyértelműen tényállítások, nem véleménynyilvánítások. Az alperesek közlésükben - annak tartalma szerint - gyakorlatilag őrültnek nevezték. Mindez pedig a személyiségi jogait egyértelműen sértette (1/1/3.).
Alaptalanul vádaskodó közléseket nem tett, tudósításai objektívek az alperesek ezzel ellentétes közlése pedig szintén jóhírnév sértő (1/2.).
Az alperesek a hamis tudósítások tényszerűségét nem igazolták és az anyagi veszteségek bekövetkeztére sem tettek előadást, ezek a közlések pedig a véleményalkotás szabadságával összeegyeztethetetlenek és a felperes jóhírnevét sértik (1/3/1.).
Az alperesek nem álltak elő annak bizonyításával, hogy miért lenne alkalmatlan a Vakok Világának szerkesztésére, az ezzel összefüggő közlés egyértelmű tényállítás (1/3/2.).
Álláspontja szerint az alperesek a jóhírnevét megsérthették bírósági tárgyaláson, illetőleg bírósági beadványban tett nyilatkozataikkal is, ezért a jogsértés megállapításának mindenképpen helye van (1/4/1.).
Valótlan volt az I. rendű alperes azon állítása, hogy több esetben került sor helyreigazításra (1/4/2.).
Az. I. és II. rendű alperesek fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, abból helytálló következtetést vont le, a másodfokú bíróság nem látott okot határozatának megváltoztatására, ezért azt a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásakor alkalmazandó jogszabályokat, az irányadó PK állásfoglalásokat, alkotmánybírósági határozatokat teljes körűen, részletesen ismertette, helyesen hivatkozott a bírósági gyakorlatra, így ezekre a Fővárosi ítélőtábla csak visszautal az alábbiak kiemelése mellett.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.
A Ptk. 78. § (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.
A (2) bekezdés szerint a jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
A fellebbezési kérelemmel és csatlakozó fellebbezéssel érintett körben a Fővárosi ítélőtábla a következőkre mutat rá.
A felperes tevékenységével összefüggésben nem csak és kizárólag az elnökségi ülésekről készített beszámolóit kellett figyelembe venni, hanem egyéb nyilatkozatait is, ezek között pedig szerepelt olyan, melyben az MVGYOSZ elnökségét rendkívül erős szavakkal illette (7. sorszám alatti alperesi ellenkérelem és mellékletei). Ilyen körülmények között a Fővárosi ítélőtábla nem látott okot az elsőfokú bíróság azon ítéleti megállapításának mellőzésére, mely szerint tényként megállapítható, hogy a felperes éles kritikát fogalmazott meg az elnökség tevékenységéről.
Az elsőfokú bíróság rendkívüli részletességgel vette számba a felperes által a kereset tárgyává tett nyilatkozatokat, és azokat a teljes szövegkörnyezetre figyelemmel minden esetben megfelelő módon minősítette tényállításnak, illetőleg véleménynyilvánításnak. Erre tekintettel az alperesi fellebbezés és a felperesi csatlakozó fellebbezésben foglaltakhoz képest a másodfokú bíróság sem látott módot a felek által külön megjelölt kereseti kérelmek vonatkozásában a sérelmezett közlések eltérő minősítésére (tényállítás-vélemény).
A véleménynyilvánítás az idézett jogszabályi rendelkezések alapján valóban olyan alapvető jog, melynek korlátozása csak rendkívül szűk körben lehetséges, figyelemmel az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban megfogalmazott azon elvre, hogy a vélemény értéktartalmára tekintet nélkül élvez védelmet. Jogsérelem megállapítása csak az indokolatlanul bántó, sértő tartalmú véleményformálás esetén lehet indokolt.
Az elsőfokú bíróság által véleménynyilvánító jellegűnek minősített I. és II. rendű alperesi közlések egyike sem volt olyan tartalmú, ami a jogsértés megállapítását eredményezhette volna. Ebben a körben mindenképpen figyelembe kellett venni a másodfokú bíróságnak azt a peres eljárás során is tapasztalható tényt, hogy a peres felek között kibékíthetetlen ellentét feszül. Másrészről a peres felek mindegyike, a vakok és gyengénlátók szűkebb társadalmán belül betöltött szerepük miatt, mindenképpen közszereplőnek minősül. Erre tekintettel pedig fokozottabban kötelesek tűrni az egymással szembeni kritikai megjegyzéseket.
Osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon, nem vagyoni kártérítés megállapításával kapcsolatosan kifejtett álláspontját, hogy a felperesnek is számolnia kell éles kritikai megnyilvánulásai miatt azzal, hogy mások vele szembeni nyilatkozatai is indulatosak lesznek. A felperest érő kritikák nem szakíthatok ki az időbeli folyamatokból és a szövegkörnyezetből, és az, hogy a felperes ezeket önálló közlésekként bemutatva hivatkozik jogsértésre, az igényét nem teszi megalapozottá.
Az elsőfokú bíróság a tényállító közléseket is megfelelően minősítette, illetőleg bírálta el. Az ezekkel összefüggésben rendelkezésre álló okirati és tanúbizonyítás eredményét is megfelelően értékelte, a valótlan és bizonyítatlan tényközlések esetében helyes következtetést vont le annak megállapításával, hogy ezek a felperesre nézve jogsérelmet jelentettek. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság helyesen értékelte azokat a bizonyítékokat is, melyekkel az alperesek tényállításaikat alátámasztották. Ezekben az esetekben helytállóak voltak az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezései is.
Helyesen alkalmazta továbbá az elsőfokú bíróság a jogsértések megállapítását követően objektív jogkövetkezményként az elégtételadást, annak formáját a jogsértésekhez viszonyítottan megfelelő módon határozta meg. Szubjektív jogkövetkezményként pedig jogszerű volt az alperesek nem vagyoni kártérítésre való kötelezése. A felek kölcsönös magatartásait értékelve és a felperes közszereplői minőségét is figyelembe véve helytállóan állapította meg a nem vagyoni kártérítés mértékét is a Ptk. 84. § (1) bekezdésének e) pontja, 339. § (1) bekezdése, 355. § (1) és (4) bekezdései alapján.
A másodfokú bíróság nem találta alaposnak az alperesek által előterjesztett felperesi személyes költségmentesség megvonására vonatkozó indítványt sem. A másodfokú eljárás során csatolt tulajdoni lapból az állapítható meg, hogy a felperes tulajdonosa egy 35 m2 alapterületű Budapest, zuglói ingatlan 75%-os tulajdoni hányadának. Ez nem jelent olyan vagyoni előnyt, illetőleg tulajdoni viszonyt, ami a személyes költségmentesség megvonását eredményezhetné, illetőleg indokolná.
Az I-II. rendű alperesek fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése nem vezetett eredményre és pernyertesség és pervesztességük között jelentékeny különbség nem volt, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-ának utaló szabálya és a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a felek a fellebbezési költségeiket maguk viseljék.
Az eredménytelen fellebbezésre tekintettel az I. és II. rendű alperesek személyenként kötelesek viselni a le nem rótt fellebbezési illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése szerint, míg a felperes eredménytelen csatlakozó fellebbezése és személyes költségmentessége miatt a le nem rótt csatlakozó fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli a Rendelet 14. §-a szerint.
Budapest, 2011. augusztus 30.
Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke
Dr. Kisbán Tamás s.k. előadó bíró
Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k. bíró
A kiadmány hiteléül
Még nincsenek kommentek. (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
