11-11-11

» Ottlakán Gyula üzemelteti tovább az MVGYOSZ üdülőjét
2011. nov. 11. 19:52 | írta: tapeter | még nincsenek kommentek

2015-ig Ottlakán Gyula vállalkozó üzemelteti tovább a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) balatonboglári üdülőjét - döntött a szervezet elnöksége szeptember 9-i tanácskozásán. A létesítmény működtetését 2006-ban adta át az elnökség Ottlakán Gyulának, miután a szervezet csak több millió forintos ráfizetéssel tudta üzemeltetni a nyaralót, ezért egy ideig zárva volt. Ottlakán 2006-tól évi fél millió forint bérleti díjat fizetett, ez most évi 550 ezer forintra emelkedik.

A júliusi elnökségi ülésen a Szövetség vezetése nem tudott dűlőre jutni: inkább a gazdaságosságot vagy az üdültetés biztonságát tekintse prioritásnak, amikor dönt a nyaraló további sorsáról. Ottlakán jelenlegi szerződése egyébként 2011. december 31-ig él. A júliusi tanácskozáson Kovács Béla a jelenlegi vállalkozóval való további együttműködés mellett tört lándzsát, Dr. Tóka László viszont - megjegyezve, hogy személy szerint semmi baja az Ottlakán házaspárral - hibának tartja, ha nem pályázati úton dől el, ki üzemeltesse a balatonboglári létesítményt. Dr. Tóka László és Dr. Nagy Sándor szerint elvileg nem zárható ki, hogy a pályáztatás mellőzésével, a piaci viszonyok megismerésének elmulasztásával anyagilag előnytelen kondíciókkal szerződik a Szövetség az üdülő üzemeltetésére. Dr. Nagy Sándor szerint ez támadási felületet nyújthat az elnökség ellen.

A szeptemberi tanácskozáson jelen lévő Ottlakán Gyula elmondta, nem túl jó üzlet az üdülő üzemeltetése. Erre szerinte az is bizonyíték, hogy a környéken lévő minden vállalati üdülő bezárt mára.

Dr. Tóka László azonban megjegyezte, ha nem lenne jó üzlet az MVGYOSZ-es üdülő üzemeltetése, bizonyára nem csinálná Ottlakán Gyula.

Dr. Micserics József hivatalvezető elmondta, 2006-ban olyan szóbeli megállapodást kötött a szövetség Ottlakán Gyulával, hogy a vállalkozó nem vesz ki minden hasznot, ami az üdülő működtetéséből keletkezik, cserébe ha beválik, egy újabb ciklusra övé az üzemeltetés joga.

3 millió forintba került a konyha, 600 ezer forintba az A épület fűtésének korszerűsítése, három évente újabb 600 ezer forint a tisztasági festés, hamarosan pedig 800 ezer forintért cserélni kell az egyik épület tetőszerkezetét - sorolta Ottlakán Gyula az általa finanszírozott, illetve a jövőbeli üzemeltetőre váró költségeket.

Az üdülés térítési díja évek óta nem változott és jövőre sem tervez emelést Ottlakán Gyula - hangzott el a tanácskozáson. A létesítmény kihasználtsága javult, mióta az üzemeltetést kiszervezték - tájékoztatta az elnökséget Dr. Micserics József hivatalvezető.

Többen sérelmezik, hogy a Balatonbogláron nyaralókat nem látogathatják meg az üdülőben családtagjaik - vetette fel Kuminka Györgyné a vállalkozónak. Ottlakán elmondta, az elő lévő parkos területen, rossz idő esetén az étkezőben találkozhatnak a nyaralókkal a látogatók, az üdülő hátsó részébe azonban nem engedi be őket.

Az üdülő az MVGYOSZ tulajdona, ám - hangzott el az elnökségi ülésen - elidegenítési tilalom van rajta. Az ingatlant csak a látássérültek üdültetésére lehet használni, különben a nyaraló automatikusan visszaszáll az államra. Ez a kötelezettség 2015-ig áll fenn, ezért újította meg az elnökség eddig az évig a kontraktust Ottlakán Gyulával.

 

Dr. Micserics: A látássérült diákok tankönyvei nem az MVGYOSZ hibájából késnek

 

A látássérült középiskolások nem az MVGYOSZ hibájából kapják késve elektronikus, Braille- vagy hangos tankönyveiket - állítja Dr. Micserics József hivatalvezető.

Az átalakított tankönyveket az MVGYOSZ a tankönyvpiac rendjéről szóló jogszabály alapján készíti el és továbbítja az iskoláknak.

A szeptemberi tanácskozáson Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) elnöke felvetette, az igényelt tankönyvek elenyésző száma érkezik meg időben. Fodor szerint tűrhetetlen, hogy a középiskolás látássérült diákok tankönyvek nélkül vágnak neki a tanévnek.

Dr. Micserics József hivatalvezető a felvetésre adott válaszában elmondta, a 2004-ben elfogadott jogszabály-módosítás nyomán a törvény igen bonyolult eljárási rendben szabályozza a tankönyvellátást, ráadásul több sebből vérzik. Ami a bonyolultságot illeti: a látássérültek számára átalakított tankönyvek beszerzése az oktatási intézmény feladata. Az igényléseket március 31-ig kell írásban elküldeni a Szövetséghez.  Az MVGYOSZ, amennyiben nem áll rendelkezésére a tankönyv, megigényli az elektronikus változatot a kiadóktól, utóbbiaknak a könyvek digitális példányát kötelezően át kell adniuk rövid határidővel. A középiskola az MVGYOSZ által visszaigazolt rendelés alapján igényelheti az őt fenntartó önkormányzattól a könyvek árának megtérítését.

Az elkészült elektronikus és Braille-tankönyveket az MVGYOSZ az oktatási intézménynek küldi el, ez adja át évkezdéskor a diáknak. (Néhány éve az integráltan tanuló látássérült általános iskolások hasonló rendszerben lebonyolódó tankönyvellátása a Vakok Iskolájához került. Korábban ezt a feladatot az MVGYOSZ és az iskola közösen látta el.)

A problémát rendre az okozza - magyarázta a hivatalvezető -, hogy a középiskolák nincsenek tisztában a látássérültek tankönyvellátásának rendjével. Túlnyomó többségük késik a tankönyvigényléssel. Ennek következményeként nem téríttetheti meg a könyvek árát az önkormányzatokkal, illetve az MVGYOSZ nem tudja időben elkészíteni a tankönyveket. Néhány oktatási intézmény arra való tekintettel, hogy nem kapja meg a látássérültek számára már ingyenesen átadandó könyvek árát a fenntartótól, egyszerűen nem is küld igénylést.

Komoly probléma a jogszabállyal - magyarázta Dr. Micserics József -, hogy nem vonatkozik sem a felsőoktatásra, sem az egyházi és alapítványi kezelésben lévő középiskolákra. A főiskolai és egyetemi tankönyveket a kiadóknak nem kell elektronikusan átadniuk, az egyházi és alapítványi középiskolák pedig nem jogosultak a tankönyvek árának megtérítésére. Igaz, a látássérült diák után ők is háromszoros fejkvótát kapnak.

Nem teszi továbbá lehetővé a jogszabály, hogy a látássérült szülők és tanárok számára is átadja a szövetség az átalakított tankönyveket.

A reál tantárgyak tankönyveit szinte lehetetlen elektronikus vagy pontírásos formára átalakítani - mondta Szabó Edina, a tankönyvellátási csoport vezetője a tanácskozáson. Ilyen esetekben korábban a hangos tankönyv jöhetett szóba, de ezt a diákok nem szerették, a szövetségben egyelőre szüneteltetett működésű stúdió pedig már nem is tenné lehetővé újabbak készítését.

"Mindent meg lehet magyarázni" - reagált Fodor Ágnes Dr. Micserics József a késéseket megokoló tájékoztatására. Fodor nem vitatja, hogy a jogszabályi környezet meglehetősen szigorú és bonyolult eljárást tesz kötelezővé, de - mint hangsúlyozta - az MVGYOSZ érdekvédelmi szervezet. Ha előnytelen egy jogszabály, a szervezetnek azon kellene lennie, hogy megváltoztassa. Másrészt Fodor nem érti hogyan fordulhatott elő hogy egy látássérült diák igénylése április 4-én futott be, bármiféle választ mégis csupán szeptember 8-án kapott. Ráadásul ezt is csak telefonálgatások hatására. Fodor Ágnes nem vitatja, hogy a beérkezett igény négy napot késett, azt azonban nem tudja elfogadni, hogy arra a hivatal részéről semmilyen válasz nem érkezett. Az elnökség úgy döntött, mostantól a beérkezett igényekre 30 napon belül mindenképpen választ kell adnia a hivatalnak. Ez nem azt jelenti, hogy már küldeni kell az elkészült tankönyvet, de a diáknak, a szülőknek és az oktatási intézményeknek mindenképpen információval kell szolgálni, mire számíthatnak a leadott igények nyomán.

Dr. Micserics József elmondta, próbáltak már tájékoztató fórumot szervezni az oktatási intézményeknek, 110 meghívott iskolából három dolgozói jöttek el. A látássérült középiskolások számára kiküldött, a tankönyvkonverzió minősége iránt érdeklődő kérdőívre pedig egyetlenegy válasz sem érkezett. A hivatalvezető felvetette, érdemes lenne újraindítani a diáktalálkozókat, esetleg fórumot szervezni a látássérült gyermeket nevelő szülők számára.

Dr. Tóka László úgy véli, nagy szerep hárul a tagegyesületekre is. Fel kell kutatniuk a tagjaik között lévő látássérült gimnazistákat, informálniuk kell őket a lehetőségekről és a központot is tájékoztatni kell, hogy felvehesse a kapcsolatot az érintettekkel.

Dr. Micserics József elmondta, a jelenlegi tanévben nagyjából 20 látássérült középiskolás számára igényeltek tankönyvet. Az átalakított könyvek térítési díja elektronikus változat esetén a normál változat bolti árának négyszerese, pontírásos verziónál a bolti  ár hatszorosa. A hivatalvezető hozzátette, a Szövetség minden módot igyekszik megragadni, hogy tankönyvhöz juttassa a látássérült diákokat. Ha az oktatási intézmény valamiért nem küldi el az igénylését, "hivatalvezetői méltányosságot” gyakorolva a szervezet a diák vagy a szülő kérésére is kiadja a tankönyvet.

A tankönyvellátással kapcsolatos újabb probléma, hogy - egyes elnökségi tagok és Dr. Micserics József információi szerint - az a hír terjed, hogy a Vakok Szövetsége már nem foglalkozik tankönyvellátással. A hírt - hangzott el a tanácskozáson - a leghatározottabban cáfolni kell minden lehetséges fórumon.

A  pedagógiai szaklapokban közzé kellene tenni a látássérült középiskolások tankönyvellátására vonatkozó információkat - vetette fel Dr. Nagy Sándor. A jövőben erre sor is fog kerülni - döntött az elnökség.

Egyébként az oktatási intézmények munkatársait az utazótanári hálózat is tájékoztatja, sokszor azonban ez sem használ - számolt be tapasztalatairól Kuminka Györgyné. Az elnökség tagjai közül az oktatásért felelős nyugdíjas tanár elmondta, ha valamelyik diáknak gondja támad a tankönyvellátással, őt személyesen bármikor keresheti.

 

MVGYOSZ tagegyesületek: pótlódnak a hibás beszámolók

 

Vas megye aláírta az inkasszóról szóló megállapodást, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete pótolta a hiányosságokat, az első alkalommal az elkölthető összegnél többel elszámolt LÁRKE korrigált - derült ki az elnökség szeptemberi tanácskozásán. A somogyiak elszámolása összegszerűen rendben van, ám részleteiben negyedik nekifutásra sem stimmel.

A Venczel Ferenc által vezetett Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Egyesülete részéről "se kép, se hang" - fogalmazott a hivatalvezető. Az egyesület sehogyan sem számolt el a neki juttatott pénzzel. Nem használták ki az Országos Elnökség által nekik nyújtott mentőövet sem, nem tagozódtak be a szintén székesfehérvári központtal működő LÁRKE-be.

Mint ismert, még jó néhány tagegyesületnek kell újra elszámolnia a május-júniusi támogatással a "pénzügyileg teljesült" szakkifejezés téves értelmezése miatt, ez azonban majd októberben, a harmadik negyedévi időszakról történő számadásnál lesz aktuális.

Kutor Sándorné pénzügyi vezető elmondta, előfordult, hogy egyes tagegyesületek nem értették pontosan, mi az, hogy működési költség. A működési költség a közüzemi számlákat jelenti  - foglalta össze Kutorné.

A szekszárdiak kérése ellenére nem tudja a Szövetség a Tolna megyei egyesületnek leutalni a harmadik negyedévre eső támogatást - hangzott el a tanácskozáson. Az ok: maga a központ sem kapta azt meg a minisztériumtól.

Fel kellene készíteni a tagegyesületeket, jövőre várhatóan fél évet saját forrásból kell kibekkelniük, mert csak ennyi idő elteltével van esély a központi támogatás megérkezésére - vetette fel Dr. Micserics József a soron következő Egyesületi Elnökök Tanácsa (EET) lehetséges témáit boncolgatva.

Úgy tűnik, a szövetség működése most már fő szabály szerint utófinanszírozottá válik, sőt, rendre el kell számolni olyan pénzekkel is, amik az elszámolási határidőre még meg sem érkeztek - hangzott el.

Kutor Sándorné újabb tájékoztató levélben fogja informálni a tagegyesületeket az elszámolással kapcsolatos tudnivalókról Dr. Nagy Sándor kérésére.

28 millió forint érkezett be a költségvetéshez a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásokból a szövetségnek címezve a legutóbbi bevallással - tájékoztatta az elnökséget Dr. Micserics József. A mostanit megelőző ciklusban ugyanez az érték 38 millió forint volt. A tagegyesületeknek a 28-ból 8,6 millió forintot oszt majd le várhatóan az MVGYOSZ.

 

Nemzetközi Fehérbot Nap: az MVGYOSZ gálaműsorral ünnepel

 

Október 14-én ünnepi gálaműsorral mond köszönetet támogatóinak az MVGYOSZ - mondta Kroll Zsuzsanna, a Nemzetközi Fehérbot Nappal kapcsolatos rendezvényekért felelős MVGYOSZ-munkatárs. Az elnöki kabinet vezetője hozzátette, nagyon régen nem köszönték már meg komolyabb formában a támogatóknak a felajánlásokat. A gálaműsorban meglepetés sztárvendégekre is lehet számítani, Kroll azonban részleteket egyelőre nem árult el.

Október 14-én délelőtt 11-kor is lesz valamiféle rendezvény, ennek formája azonban a tanácskozáson nem vált egyértelművé. Szakály Melinda MVGYOSZ-elnök szerint a sajtót ugyan meg kell hívni, ám az a tapasztalat, hogy a fehérbot napi sajtótájékoztató általában nem vonz túl sok újságírót.

A Louis Braille emlékérmeket nem a gálaműsor keretében adják át - hangzott el. Bár Kuminka Györgyné e mellett emelt szót, Kroll Zsuzsanna szerint nem illene egy ilyen mozzanat a gálaműsor dinamikájába. Dr. Nagy Sándor is hangsúlyozta, az érmek átadásának méltó körülményeit mindenképpen biztosítani kell.

Kroll Zsuzsanna Németh Orsolya kérdésére elmondta, a Vakok Állami Intézetében (VÁI) is október 14-én lesz az ünnepi műsor. A VÁI-ban fellép majd Maksa Zoltán humorista is. A két rendezvény kétségtelenül üti egymást - hangzott el. Kroll kérdésre elmondta, a VÁI és az MVGYOSZ között nem volt egyeztetés.

 

A FESZT-ben a VGYKE képviseli a hazai látássérülteket

 

A jövőben a VGYKE képviseli a magyar látássérülteket a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) nevű ernyőszervezetben - döntött az elnökség. Mint ismert, tagdíj viták miatt az MVGYOSZ néhány éve - az országos fogyatékos érdekképviseleti szervek közül egyedül - kilépett a FESZT-ből. A Fodor Ágnes által vezetett VGYKE azonban idő közben csatlakozott az ernyőszervezethez.

Dr. Tóka László emlékeztetett, az MVGYOSZ és tagegyesülete, a VGYKE között az utóbbi években nem volt mindig éppenséggel baráti a viszony. Mi garantálja, hogy Fodor Ágnesék az Országos Szövetség álláspontját képviselik majd a FESZT-ben? - szerette volna tudni a pécsi elnök. Az MVGYOSZ és a VGYKE között kötendő megállapodás hivatott biztosítani, hogy a VGYKE az MVGYOSZ-szel történt egyeztetéssel összhangban képviselje a látássérültek érdekeit a FESZT-ben - hangzott el Szakály Melindától és Fodor Ágnestől.

Az MVGYOSZ politikai játékterét tágítja, ha kívül marad a FESZT-en - gondolja Dr. Micserics József hivatalvezető. Dr. Micserics egyébként úgy véli, a kétharmados Fidesz-többséget tekintetbe véve a mozgástér általában nem túl jelentős. "Kétharmadnak nehéz úgy nekimenni, hogy annak ne legyen böjtje a következő költségvetésnél" - mondta a hivatalvezető.

Barnóczki Gábor azonban úgy látja, ez nem ok a megalkuvásra. Ilyen alapon a kormány minden civil szervezetet bedarálhatna.

Szép számmal érkeztek vissza kérdőívek az országos látássérült érdekvédelmi szervezetek által a kormány szociális konzultációjának mintájára szervezett akció keretében - tájékoztatta az elnökséget Szakály Melinda elnök.

Az idei 200 ezer direkt marketing kampánylevél a Szövetségben működő Hangoskönyvtár számára kért támogatást - mondta Dr. Nagy Sándor kérdésére Dr. Micserics József hivatalvezető.

 

T. Péter

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.