11-12-15

» Hatszázhuszonötezer-kilencszáz
2011. dec. 15. 19:11 | írta: tapeter | még nincsenek kommentek

625900 forintra emelkedett Dr. Micserics József, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) hivatalvezetőjének fizetése idén szeptemberben. A béremelés visszamenőleg, január hótól értendő. A hivatalvezető munkabére havi bruttó 569 ezer forintról ugrott erre a szintre.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szeptemberben a 625900 forint fizetése mellé bérkorrekcióként még 455 ezer forintot is felvehetett - fentiek szintén bruttó összegek.

A hivatalvezető 2006 áprilisi kinevezésekor havi bruttó 350 ezer forintos fizetéssel kezdett az MVGYOSZ-nél.

Járandóságáról a szervezet elnöksége döntött 2006. március 25-i ülésén. Ekkor határozták el azt is, hogy Dr. Micserics József fizetése a dolgozók béremelkedésének átlagával fog nőni.

A hivatalvezető új munkabéréhez kötődően az MVGYOSZ-nek havi 168994 forint járulékot kell fizetnie.

Dr. Micserics József a fizetésén felül havi 18 ezer forint értékű ebédjegyet, havi 9800 forint értékben BKV bérletet,

valamint havi 5940 forint értékben utazási költségtérítést kap.

Fentieken kívül jár még neki évi maximum 400 ezer forint értékű adómentes természetbeli juttatás. A hivataltól közérdekű adat igénylés nyomán kapott táblázatból kiolvasható, ezen tétel folyósítása is megtörtént.

Idén januárban Dr. Micserics József bruttó 300 ezer forint jutalmat is kapott. Egy a 2006-os kinevezése előtt pár nappal keletkezett határozat arról rendelkezik, hogy "a hivatalvezető az MVGYOSZ-től az Elnökség által meghatározott díjazásán túl bármilyen jogcímen csak az Elnökség előzetes hozzájárulásával részesülhet bármilyen pénzbeli juttatásban, díjazásban".

Az MVGYOSZ elnökségének tagjai által adott, alább teljes terjedelmükben idézett nyilatkozatokból arra lehet következtetni, a testület nem tudott a jutalmazásról. Dr. Tóka Lászlónak "meggyőződése", ez a 300 ezer forintos összeg nem  jutalom, hanem a hivatalvezető és az MVGYOSZ által aláírt szerződésben rögzített úgynevezett "béren kívüli juttatás".  A Szövetségtől kapott táblázatban kifejezetten a "jutalom" szó szerepel, ráadásul a béren kívüli juttatásokat, amiket a 2006. tavaszi elnökségi határozatok tartalmaznak, a hivatalvezető - a háromszázezres jutalmon felül - megkapta.

Mint ismert, az MVGYOSZ évek óta folyamatosan súlyos finanszírozási problémákkal küzd. Az állami támogatás a szervezet részére rendszeresen késve, évről évre hol reál, hol nominál értékben is csökkenő mértékben érkezik. Dr. Micserics József hivatalvezető ezzel kapcsolatban minden adandó alkalommal hangsúlyozza, a szervezet működéséhez hiányzó pénzt neki kell előteremtenie. Szó szerint magáról és csapatáról a "Micserics és bandája" megnevezés alatt szokott nyilatkozni. A hivatalvezető a jövőben arra számít, hogy az állam teljes egészében ki fog vonulni az MVGYOSZ-hez hasonló civil szervezetek finanszírozásából, azoknak a saját lábukra kell majd állniuk. Ez - a nehézségeken felül - azzal a pozitívummal is fog járni a hivatalvezető szerint, hogy a Szövetség már bátran kiállhat a látássérültek érdekeit képviselve akár a kormánnyal szemben is, hisz nem fog függeni tőle.

 Dr. Micserics József saját juttatásaival kapcsolatban, ha ezek szóba kerülnek azt szokta nyilatkozni, hogy az ő foglalkoztatása kétségtelenül sokba kerül a hivatalnak. Ám szerinte ez megéri, hiszen behozza azt a pénzt, amibe az MVGYOSZ-nek kerül. Az alábbi párhuzamos, írásban készített interjúkból kiderül, az elnökség nyilatkozó tagjai nem tudják, mit ért ezen a hivatalvezető.

Nem sokkal keres jobban Dr. Micserics Józsefnél Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Tarlós havi fizetését tavaly októberben havi bruttó 671550 forintban állapította meg a Fővárosi Közgyűlés.

A Menedzsment Fórum internetes portál információi szerint a közszférában egy osztályvezető jó esetben havi bruttó 378 ezer forintot keres, főosztályvezetőként pedig félmilliós jövedelemre lehet szert tenni. Dr. Micserics havi fizetése tehát - ha az államigazgatást nézzük - a főosztályvezető és az államtitkár (997200 forint) jövedelme között helyezkedik el. A világhálón elérhető információk szerint a közigazgatásban dolgozóktól, főleg, az alacsonyabb beosztásúaktól mostanra szinte minden béren kívüli juttatást elvontak. De a HVG információi szerint például Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter havi cafeteria összege is kevesebb, mint a felére csökkent 2011-ben (valamivel több, mint 200 ezer forint).

Az MVGYOSZ elnöke - jelenleg Szakály Melinda - egy korábban a küldöttgyűlés által hozott határozat alapján  a köztisztviselői illetményalap hatszorosát veheti fel tiszteletdíjként havonta (ez is bruttó érték). Az illetményalap 2008 januárja óta nem emelkedett, összege 38650 forint a Közszolga.hu internetes portál értesülései szerint. A világhálón olvasható információk alapján ez az összeg 2012-ben sem fog nőni. A számítási képlet alapján tehát Szakály Melinda havi bruttó tiszteletdíja továbbra is 231900 forint. Azaz az elnök és a hivatalvezető az MVGYOSZ-től származó havi jövedelmei évek óta folyamatosan távolodnak egymástól, az elnökhöz képest a hivatalvezető egyre többet keres.

Érdekesség, hogy az MVGYOSZ elnöke fillérre ugyanannyit keres ebben a pozíciójában, mint amennyi az Országgyűlés tagjainak havi alapdíja.

 

*

 

Alább az MVGYOSZ elnökségének tagjai válaszolnak négy, Dr. Micserics József javadalmazásával kapcsolatos kérdésre. Már azok, akik erre hajlandóak voltak, Barnóczki Gábor, Kovács Béla és Szakály Melinda elnök ugyanis egy hét alatt egyáltalán nem reagált.

 

Tudtál/Tudott-e arról, hogy az MVGYOSZ hivatalvezetőjének fizetése idén szeptemberben 2011 januárig visszamenőleg havi bruttó 625900 forintra emelkedett?

Dr. Tóka László: Nem tudtam, de ahogy én a hivatalvezetőt ismerem, ez a munkaszerződésében meghatározott mértékű béremelés, tehát az MVGYOSZ dolgozói is részesültek
visszamenőleges béremelésben.
Kuminka Györgyné: Egy alkalommal sem hiányoztam a testület üléseiről, így biztosan
állíthatom, hogy az év folyamán az Országos Elnökség tagjai egyszer sem
kaptak tájékoztatást a hivatalvezető, vagy bárki más, béremeléséről.
Az elmúlt napokban szóbeszédből hallottam róla, de kételkedve fogadtam a
hírt, mivel úgy tudom, hogy máig sem érkezett meg a szövetséghez a második
félévre járó állami támogatás. Kérdezem, ha valós a hír, miből futotta a nem
kis összegű emelésre?
Dr. Nagy Sándor: Nem tudtam arról, hogy az MVGYOSZ hivatalvezetőjének fizetése idén szeptemberben 2011 januárig visszamenőleg havi bruttó 625900 forintra emelkedett.

Németh Orsolya: Nem tudtam.

 

Tudtál/tudott-e arról, hogy a hivatalvezető januárban bruttó 300 ezer forint jutalmat vett fel? Ki és milyen indokkal döntött ennek a jutalomnak a kifizetéséről?

Dr. Tóka László: Erről sem tudtam, bár meggyőződésem, hogy ez nem jutalom volt, hanem a munkaszerződésben szintén rögzített un. béren kívüli juttatás.

Kuminka Györgyné:  Úgy tudom, hogy a jutalom odaítélése sem tartozik az Országos Elnökség hatáskörébe, csak feltételezem, hogy az elnök asszony hagyta jóvá, illetve ő döntött a hivatalvezető úr megjutalmazásáról.

Természetesen, erről is csak most értesülök.

Dr. Nagy Sándor:  Nem tudtam arról, hogy a hivatalvezető januárban bruttó 300 ezer forint jutalmat vett fel. Nem tudom, hogy ki és milyen indokkal döntött ennek a jutalomnak a kifizetéséről.

Németh Orsolya: Nem tudtam.

 

Tekintettel a folyamatosan késő állami támogatásra és az MVGYOSZ általános anyagi helyzetére, szerinted/Ön szerint erkölcsileg és gazdaságilag igazolható ilyen mértékű munkabér és jutalom kifizetése?

Dr. Tóka László: A munkaszerződésben rögzítetteket be kell tartani, legfeljebb annak módosítását lehet kezdeményezni, természetesen közös megegyezéssel.

Kuminka Györgyné:  Amennyiben igazak a hírek, akkor, mint a Vakok Szövetségének egyik tagja,mi több,mint a tagság egyik választott képviselője, felháborítónak tartom az egészet. Ezzel a lépéssel, teljesen hiteltelenné válik minden megszorításra, vagy takarékosságra irányuló bármilyen törekvésünk.

Dr. Nagy Sándor:  A hivatalvezető díjazásának alapja a szövetség költségvetése, amelyet ő készít el, az elnökség csak elfogadja. Ennek ismeretében, a folyósításra nézve, nem releváns a folyamatosan késő állami támogatás és az MVGYOSZ általános anyagi helyzete. A fentiekből következően erkölcsileg aggályos lehet, de gazdaságilag igazolható ilyen mértékű munkabér kifizetése.

Németh Orsolya: Bár erkölcsileg nem tartom elfogadhatónak a kialakult helyzetet, sajnos tudomásom szerint a hivatalvezető munkaszerződése indokolja a folyamatos emelést, amiről emlékeim szerint még 2006-ban, a kinevezésekor született elnökségi döntés.

 

Mi a véleményed/véleménye azzal a hivatalvezető részéről gyakran elhangzó állásponttal kapcsolatban, hogy valóban drága a foglalkoztatása, de jócskán megéri? Pontosan melyek azok az anyagi források, amik egy más, esetleg jelentősen alacsonyabb munkabérrel foglalkoztatott  gazdasági menedzser alkalmazásával biztosan nem folynának be? Milyen mértékben képezik részét ezek a források az MVGYOSZ költségvetésének?

Dr. Tóka László: Sajnos erről nincs pontos, részletekbe menő információm, általánosságban annyit mondhatok, hogy a költségvetési támogatás már évek óta nem fedezi az MVGYOSZ működtetésének költségeit.

Kuminka Györgyné:  - Az elmúlt választási ciklusban, csak távolról szemléltem a szövetségben folyó munkát. Azóta sem sikerült belelátnom a hivatal belső életébe. Így nehéz lenne, és nem is vállalom, bárki munkájának megítélését. A jelenleg még érvényes elnökségi határozat, a hivatalvezető mindenkori béremelésére vonatkozóan, sürgős felülvizsgálatra szorul. Személyesen fogom kezdeményezni. Remélem, hogy lesznek, akik csatlakoznak hozzám.

Dr. Nagy Sándor: Valóban drága a hivatalvezető foglalkoztatása, de megéri, hisz a szövetség gazdaságilag működik. Nem tudom pontosan megnevezni azokat az anyagi forrásokat, amelyek egy más, esetleg jelentősen alacsonyabb munkabérrel foglalkoztatott  gazdasági menedzser alkalmazásával biztosan nem folynának be. Azt, hogy milyen mértékben képezik részét ezek a források az MVGYOSZ költségvetésének, a 2011. évi költségvetésből kiolvasható lenne, de arra most nincs időm.

Németh Orsolya: Azt már nyilvánvalóan nem tudhatjuk meg, hogy az elmúlt években jobban megérte volna-e, ha egy jóval olcsóbb menedzsert foglalkoztat a szövetség. Tény, hogy a korábban tapasztalt, évi több milliós költségvetési hiány az elmúlt évekre jelentősen enyhült, nem tudható egyértelműen azonban, hogy ez a helyzet mennyiben köszönhető a hivatalvezető, mennyiben a pályázatírók munkájának és mennyiben a támogatók adakozási hajlandóságának. Ugyanígy arról is csak sejtéseink lehetnek, hogy a jelenleg még veszteséges Saz kampány nyereségesbe fordul-e az elkövetkező egy-másfél éven belül, ahogy azt sem tudhatjuk, kinek is volt az ötlete ennek az elindítása a hivatalon belül. Tény, hogy az abszolút és reál értéken is évről évre csökkenő minisztériumi támogatás ellenére erős megszorításokat először 2010-ben kellett végrehajtani. Az elmúlt években történtek ésszerűsítések, gazdaságossági  megfontoláson alapuló változtatások is a hivatalon belül, és ezalatt nem a stúdió bezárását értem, hanem pl. a pénzügyi és gondnoksági munkakörök újraszervezését. Azt is látni kell, hogy a szövetségen belül az elnök helyzete eléggé bizonytalan, amennyiben nincs mindennaposan jelen a székházban, így a pénzügyi menedzselés mellett részben a mindennapi munka és az érdekvédelmi tevékenység koordinációja is a hivatalvezetőre hárul. Ugyanakkor ez a tény aggályokat is felvet, hiszen így az érdekvédelemben is egyre hangsúlyosabbá válik a szerepe. Nem tudok olyan konkrét bevételi forrást megnevezni, ami a hivatalvezetőnek köszönhető, ugyanakkor a szövetség bevételeiről szinte egyik esetben sem mondható meg, hogy az konkrétan például Kroll Zsuzsa, Angyal Gábor vagy Szakály Melinda nevéhez köthető-e. A hivatalvezető felelős azért, hogy a hivatali munka follyon és hogy a szervezet pénzügyi helyzete a lehetőségekhez mérten stabil legyen. A szövetség jelenleg semmivel sincs jobb vagy rosszabb anyagi helyzetben, mint a hazai civilek többsége, ugyanakkor a hivatalvezető minden bizonnyal jobban fizetett, mint az említett civilek vezetői átlagosan.

Nem gondolom, hogy az a megoldás, hogy a jelenlegi hivatalvezetőtől a szövetség megváljon, de a jelenlegi állapot is visszásnak tűnhet sokak számára. Azt nem tudom, milyen szerződési és munkajogi lehetőségek lehetnek a jelenlegi válságos időben fizetésének esetleges csökkentésére.

Fontosnak tartom még elmondani, hogy az elnökségi munkában elsősorban a szakmai ügyek kapcsán kívántam és kívánok részt venni. Sajnálatosnak tartom, hogy az elnökség és a felügyelő bizottság között kvázi megszakadt a kapcsolat és hogy egyáltalán nem kapunk közérthető tájékoztatást a szervezet pénzügyeiről. Azt hiszem, egy tanár, jogász vagy pszichológus végzettségű személytől nem elvárható, hogy értsen a pénzügyes emberek nyelvén és az sem, hogy havonta kérjünk tájékoztatást a hivatalvezető bérének esetleges emelkedéséről. Ugyanakkor egyáltalán nem tartom tisztességes eljárásnak, hogy a hivatal egyáltalán nem tájékoztatja az elnökséget az ilyen és hasonló történésekről.

 

T. Péter

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.