Vissza kell fizetnie Dr. Micserics József hivatalvezetőnek azt a 300 ezer forintot, amit az előző év januárjában jutalomként vett fel - döntött a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöksége január 18-i tanácskozásán. Szakály Melinda elnök és a hivatalvezető elismerték, hibáztak.
Egy tavaly decemberben készülő, a blogon akkor meg is jelent írással kapcsolatban kérdeztem meg az elnökségi tagokat, tudtak-e a Dr. Micserics által tavaly felvett jutalomról. Az elnök, Kovács Béla és Barnóczki Gábor nem válaszolt, a többiek azonban megírták, nem tudtak a pénz kifizetéséről. Dr. Micserics József egy 2006. áprilisi elnökségi határozat szerint az alkalmazásának feltételeit meghatározó szerződésbe foglalt juttatásain felül pénzt csak az elnökség külön engedélyével vehetne fel.
Dr. Nagy Sándor a januári tanácskozáson felvetette, a hivatalvezető ezek szerint kifogásolható módon kapta meg jutalmát. Dr. Nagy Sándor és Németh Orsolya azt kérték a hivatalvezetőtől, fizesse vissza az összeget.
Szakály Melinda elnök a tanácskozáson többször leszögezte, a hibáért ő a felelős. Nem tudott a 2006-os határozatról, de ez nem teszi semmissé az elkövetett hibát. Dr. Micserics úgy látja, ő abban vétkes, hogy nem hívta fel az elnök figyelmét a vonatkozó határozatra.
Dr. Micserics kész visszafizetni a jutalom ténylegesen felvett, nettó részét, csak annyit kért, ne azonnal, egy összegben kelljen neki átutalni a pénzt - tudniillik most végtörleszt.
Egyébként az ülésen kiderült, tavaly januárban minden dolgozó kapott jutalmat. Dr. Micserics közölte az elnökséggel, azt, hogy ő is kapjon, a dolgozók külön kérték. Amiért ő nagyon hálás nekik. "Merték volna nem kérni" - adott hangot véleményének Dr. Tóka László.
"Ez nem így működik" - mondta Kutor Sándorné pénzügyi vezető Tóka felvetésére.
Kovács Béla azt mondta: "hiba történt, ne feszegessük, ki volt a hibás". "ilyen többé ne forduljon elő" - folytatta, majd azt javasolta, az elnökség utólagosan hagyja jóvá a jutalom kifizetését. Ugyanezen a véleményen volt Szakály Melinda elnök is, a többi öt elnökségi tag azonban a visszafizetésre szavazott.
A hivatalvezetőnek július 1-től, háromhavi részletben kell a nettó összeget visszautalnia.
Érdekes vitát folytatott Dr. Micserics József Németh Orsolyával és Kuminka Györgynével a kialakult helyzetről. A hivatalvezető kijelentette, ő már a jutalom kifizetésekor tudta, "ezt bizonyos bloggerek meg fogják írni". Németh Orsolya visszautasította, hogy Dr. Micserics különböző, együvé nem tartozó dolgokat kísérel meg összemosni. "Bizonyos bloggerek" csupán azért írhatták meg a dolgot, mert annak idején a jutalom nem került az elnökség elé. Ha nem az elnökség háta mögött csinálják, ő is megszavazta volna a jutalmat - valószínűsítette a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) alelnöke.
"Rutinos róka létedre szépen beslattyogtál a málnásba" - mondta a hivatalvezetőnek Dr. Nagy Sándor. "Nem slattyogtam be" - riposztozott Dr. Micserics. "Majd kiderül, mire is költöttem én ezt a pénzt" - folytatta. A rejtélyes megfogalmazásról azonnal fel is lebbentette a lepelt, sejteni engedte, bizonyos tagegyesületek kapták meg a pénzt. Azt nem árulta el, melyek ezek. Dr. Tóka és a hivatalvezető egyetértett abban, ez nem befolyásolja a visszafizetési kötelezettséget. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. A hivatalvezető megnyugtatta a fel nem fedett tagegyesületeket, akkor is megkapják a pénzt, ha neki azt vissza kell fizetnie.
"Ha készültél rá, minek vetted fel?" - kérdezte Kuminka Györgyné azzal kapcsolatban, hogy a hivatalvezető többször nyilvánvalóvá tette, a pénz felvételekor tudta, hogy ebből gondok lesznek.
"A határozat nem jutott eszembe" - felelt Dr. Micserics.
"Akkor nem készültél rá" - vonta le a következtetést Kuminkáné.
"Nyilván nem készültem rá, én ugyanúgy hibáztam" - felelt a hivatalvezető.
Kuminka Györgyné kérdésére a hivatalvezető elmondta, a szervezeten belül a béremelés az ő hatásköre.
Kuminkáné azt is szerette volna tudni, hogyan tájékoztatja a hivatalvezető az elnökséget a béremelésekről?
Ez a költségvetés tervezetéből látszik - adta meg a választ a hivatalvezető.
Folytatódik a SAZ-kampány: 100-ból 16 forint juthat a vakoknak?
2012-ben folytatódik a Human Dialog Kft. és az MVGYOSZ által néhány éve indított nagyszabású direkt marketing kampány - döntött az MVGYOSZ elnöksége. Micsericsék erőteljes növekedéssel számolnak, a legutóbbi két kampány eredménytelenségének dacára. 2012-ben toborzó kampány nem lesz, az adózók SZJA 1%-át pedig a szövetség csak a Human Dialog Kft-vel közösen folytatott Dm-kampánnyal igyekszik megszerezni, külön kommunikációs aktivitás ebben a témában az idén nem lesz. A hivatalvezető az 1%-os felajánlások csökkenésére számít az adókulcsokat érintő változások miatt.
Az MVGYOSZ-nek jelenleg nincs tartozása a Human Dialog Kft. felé - tájékoztatta az elnökséget Kutor Sándorné.
A hivatalvezető elmondta, a tavaly szeptember 30-i állás szerint az éves kiadás a kampánnyal kapcsolatban 164 millió forint volt, a bevétel pedig 179 millió. Ugyanezek a számok idén januárban: 179 és 215 millió. Az éves mérleg tehát 36 millió forint plusz. A kampány eredményessége a hivatalvezető szerint 16%. Dr. Micserics József úgy számol, 2013-ra 30%-os hasznot kell elérni a négyéves időszakra vetítve. Ez úgy teljesíthető, hogy akkorra 50%-ra csökken a kampányok önköltsége. Emlékezetes, a néhány éve az MVGYOSZ székházában tartott nyílt napon Miha Tamás, a Human Dialog Kft. képviseletében még azt mondta, ideális esetben ezeknek a kampányoknak az önköltsége 30%-ig mehet le. Vagyis 70% kerülhet ténylegesen felhasználásra.
Dr. Nagy Sándor sokadszorra jegyezte meg, nem a pénzügyi nyereségesség a kérdés. A debreceni elnök a koldulást nem tudja elfogadni. Erősen rosszalja továbbá a kampányok önköltségének óriási arányát. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni, a szívhez szóló levelekben kért adományokról a jótékonykodó személyek teljes joggal hihetik, ezek a pénzek a látássérült emberekhez kerülnek. Ezzel szemben a kampány elején a szervezet kiadásai meghaladták a bevételeket, majd 2012 elejéig a haszonkulcs fokozatosan kúszott fel a mostani 16%-ig. Vagyis eleinte az adományozók pénzét teljes egészében felemésztette a kampány, sőt, a szervezetnek még tartozásai keletkeztek. Mára úgy áll a dolog, hogy 100 befizetett forintból 16 kerülhet ténylegesen felhasználásra, 84 forint erejéig a Human Dialog Kft. és a Magyar Posta által benyújtott számlákat kell fizetnie a szervezetnek. Dr. Micserics József a korábbi nyílt napon úgy magyarázta a dolgot, hogy tulajdonképpen mindegy, a szövetség egy nagy, közös kasszából mit kinek fizet. Azaz egy lehetséges narratíva az is, hogy a befolyt adományt teljes egészében a vakokra költik, igaz, máshonnan a Kft. és a Posta számláit kell kiegyenlíteni.
Igen valószínűtlen azonban, hogy az adományozók arra számítanak, befizetett 100 forintjuk a szervezetnél 84 forint költséget keletkeztet. Azaz a megadományozottak nem 100, hanem 16 forinttal lesznek gazdagabbak - ezt már nem mondta a hivatalvezető a hanganyag formájában a szervezet honlapjára is feltöltött nyílt napon. Érdemes még megemlíteni, hogy a Human Dialog Kft. a HVG ellen tavaly indított sajtóperében a kampányok igen magas önköltségére vonatkozó állításokat nem is kísérelte meg cáfolni. A pert a Kft. egyébként első fokon elvesztette. Arról nincs hír, fellebbeztek-e.
Dr. Micserics József a Dr. Nagy Sándor által felhozott aggályokra azzal reagált, hogy "ez egy ilyen műfaj".
Amikor hivatalvezetőként dolgához látott és nehéz pénzügyi helyzetben volt a szövetség, senkinek nem volt elképzelése arról, hogyan lehetne bevételeket szerezni.
"Te kizárólag gazdasági alapon gondolkodsz" - jegyezte meg Dr. Nagy Sándor.
"Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy érzelmi alapon hozzak döntéseket" - válaszolt a hivatalvezető. Az általa felvett jutalmat is boncolgató írásra reagálva visszautasította, hogy ő menedzser lenne. Gazdasági vezetőként tekint magára a hivatalvezető - derült ki. Van egy gazdasági látásmódja és ez a látásmód működik - magyarázta az elnökségnek. A látásmódot ő a Jó Istentől kapta - tudhatták meg az elnökségi tagok.
Dr. Tóka László nem látja a sikereket, melyekről Dr. Micserics József beszél - hangzott el.
A hivatalvezető szerint a siker az, hogy a tagegyesületek működnek.
Az elmúlt 4-5 év folyamatos, szó nélküli hátrálása az elnökség bűne - mondta Dr. Tóka László. Az éves 207 milliós állami támogatásról leküzdötték magukat 165 millióra.
"A szabadság az, ha felismerjük korlátainkat" - reagált Dr. Nagy Sándor. "Ha fejjel mennénk a falnak, az nem használna" - folytatta. A jelenlegi körülmények között "ki állna mellénk, ha szembe mennénk a kormánnyal?" - tette fel a kérdést.
Pénzügyek: 69 millió az egyesületeknek, 96 a központnak
Újra változtatott az MVGYOSZ elnöksége a tagegyesületeknek leosztandó állami támogatás felporciózásának módszerén a januári tanácskozáson. Az egyik fő újdonság, hogy most hozzá nyúltak az évek óta stabil 60% központ-40% tagegyesületek arányszámhoz is. A módosítással kissé az egyesületeknek kedveztek. A165 milliós állami támogatásból a tagegyesületeknek jutó 69 millió forintot 2012-ben a 2010-es taglétszám figyelembe vételével osztják föl. Azaz 2 millió forintot minden egyesület megkap (kivéve a támogatásból 2012-ben kizárt Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Egyesülete), a többi pénzt pedig annak arányában utalják le, hol mennyi tag fizetett tagdíjat 2010-ben. A változást üdvözölte Németh Orsolya, aki úgy látja, végre sikerült a rendszerbe vinni egy objektív elemet is. A tanácskozáson fel merült az a javaslat is, hogy a pénzt az évekkel ez előtti, belső pályázaton kialakult alapokon, esetleg a tavalyi évet részben finanszírozó, az ESZA Nonprofit Kft. által lebonyolított pályázaton elnyert pénzek alapján osszák fel. Ezek azonban nem kaptak többséget. Németh Orsolya elmondta, a ténylegesen tagdíjat fizetők létszáma az egyedüli olyan indikátor, amivel objektíven mérhető a tagegyesületek teljesítménye. Felvetette, elvileg szóba jöhetne pl. az ügyfélszolgálatokon megfordultak száma is, "a papír azonban sok mindent elbír" - fogalmazta meg véleményét.
Dr. Tóka Erősen helyteleníti az új elosztási módszert. Ezzel a mechanizmussal ugyanis a pécsiek igen rosszul járnak, csaknem 1,4 millió forinttal kevesebb jut majd nekik. Ennek oka az, hogy Baranya megyében a tagegyesület meglehetősen nagy ingatlannal rendelkezik, ezért Tókáék rezsi költségei tetemes mennyiségű pénzt emésztenek fel. Dr. Tóka László arra készül, "szuterénbe" kell költözködniük, kénytelenek lesznek feladni a szép egyesületi ingatlant. Úgy számol, vége a klubnapoknak. Elmondta, egyesületétől már kénytelen volt elküldeni az egyik alkalmazottat és elképzelhető, hogy a másik kolléga munkaidejét is csökkentenie kell. Tóka rosszallja, hogy miközben a tagegyesületeknél nemhogy nem nőnek a bérek, de elbocsátások vannak, a központban a létszám állandó, sőt, minden évben van béremelés.
Idén lesznek a központban is elbocsátások - "vigasztalta meg" a pécsi elnököt a hivatalvezető.
Egyébként Micserics úgy látja, "kibújt a szög a zsákból". Igen, tudnak emelni a központban fizetéseket, de ez szerinte csak annak bizonyítéka, hogy jól dolgoznak. Hozzátette, az eredmények felhasználásakor egy kötött sorrendet alkalmaznak, melyben a dolgozók béremelése az utolsó helyet foglalja el. Ha több a pénz, először az országos érdekvédelemre, aztán a szolgáltatásokra, majd sorrendben az állagmegóvó munkálatokra,
a beruházásokra, a tartalékképzésre fordítanak többet. Ha ez mind megvolt, akkor következhet a béremelés a hivatalvezető szerint. Ez a magyarázat legalábbis kétséges a hivatalnál évenként végrehajtott fizetésemelések, a néhány éve bezárt hangstúdió, a lecserélésre váró nyomdagép és kazán tekintetében, de ezt senki sem vetette fel a tanácskozáson.
Tóka szerint a pénz felosztásáról az Egyesületi Elnökök Tanácsának (EET) kellene döntenie. Az elnökség azonban úgy látja, ez a lépés politikailag korrekt lenne, ám az előző évek tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a szélesebb fórum összehívása sem hozna megoldást az akut problémára, hisz az előző években már a tagegyesületek elnökei is többször nekifutottak a rendezésnek: hosszú távra nézve sikertelenül.
Micserics József elmondta, igenis vannak olyan tagegyesületek, melyek jobb mutatókkal rendelkeznek, mint a központ. Van, ahol tudnak megfelelő fizetést folyósítani. Dr. Micserics üdvözölte, hogy léteznek ilyen tagegyesületek is. Úgy véli, azokat kell segíteni, akik maguk is tenni akarnak annak érdekében, hogy ők is prosperáljanak.
Érdekes hatása lehet az új, taglétszámot figyelembe vevő leosztási metódusnak Szabolcsban. Emlékezetes, néhány éve Jakab Sándorné azt kezdeményezte, hogy a kétegyesületes megyékben az ottani szervezetek kapjanak egyenlő támogatást. Így az általa vezetett Nyírségi Látássérültek Egyesületéhez kerüljön több pénz a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének rovására, melynek élén Nagy Tünde áll. A két elnök nem ápol éppenséggel baráti kapcsolatokat, az országos elnökséget akkor vezető Dr. Szőke László és az akkori elnökség pedig vevő volt a Szőke mellett a nyilvánosság előtt többször kiálló Jakabné kezdeményezésére. A néhány évvel ez előtti elnökség felajánlotta a két szabolcsi egyesületnek, egyezzenek ki egymással a felosztás arányáról. Mivel ez nem sikerült, jókora összeget vontak el Nagy Tündééktől, amit Jakabné egyesülete kapott meg. Nagy Tünde egyesülete perelt de veszített a Fővárosi Bíróságon. A mostani módszer megint azt fogja hozni, hogy a Nagy Tünde által irányított egyesületnek több pénz jut, mivel magasabb a taglétszámuk, mint a Nyírségi Látássérültek Egyesületének.
A 60%központ-40% tagegyesületek arány megbontásával kapcsolatban a hivatalvezető leszögezte, az fenntarthatatlanná tenné a Hermina úti hivatal működését. Legvégső esetben 5%-os átcsoportosítást tart elképzelhetőnek, azaz 55% maradna a központé, 45% kerülne a tagegyesületekhez. Megjegyezte, ha nincs központ, nincsenek tagegyesületek sem.
Dr. Tóka ezzel kapcsolatban felvetette, ha nincsenek tagegyesületek, nincs központ sem.
Az 55-45%-ra módosítandó felosztási arány kompenzációjaként Dr. Micserics József felvetette, maradjon a központnál a jelenleg a tagegyesületeknek létszámarányosan leosztott SZJA 1%. Pontosabban a szövetség által gyűjtött pénz teljes összege, eddig ugyanis a tagegyesületek 30%-ot kaptak a befolyt pénzből. Több elnökségi tag azonban ellenzi ezt a lépést. Az SZJA 1% ugyanis legalább 70%-ban a tagok közvetlen anyagi támogatására használatos. Ha ezt a központ magánál tartaná és helyette az állami normatíva egy nagyobb részét utalná le, félő, hogy a pénz nem a tagokhoz kerülne, az adminisztrációra költődne el.
A központtól a tagegyesületekhez átcsoportosított pénz Dr. Micserics szerint veszélyeztetni fogja az általa megalkotott Főnix program végrehajtását, valamint le fogja rontani a központ dolgozóinak motiváltságát. Ha korlátozzák a kreativitást, azaz levágják a Főnix madár szárnyait, úgy nem tud repülni - foglalhatóak össze szavai. "Valakiknek az áll érdekükben, hogy maguk mellé állítsanak bizonyos embereket" - tett egy elég nehezen megfejthető célzást Dr. Micserics József. A hivatalvezető "hangadókat", emlegetett, akik "egy fűszálat nem tettek keresztbe", "egy fillért nem hoztak be", "Fogalmuk sincs semmiről", akadályozzák a kreativitást. A hivatalvezető itt nyilvánvalóan az általa pártolt DM-kampány ellenzőiről beszélve elmondta, nagyon megnehezíti a dolgát, ha a szervezeten belül is harcolnia kell igazáért.
Erőteljesen csökken az MVGYOSZ és tagegyesületeinek taglétszáma. Nagyjából két éve az adatok még 18600-as tagságot mutattak. A Dr. Tóka László felvetése nyomán bevezetett szigorúbb kimutatás használatba állítását követően, azaz csak a ténylegesen tagdíjat fizetőket figyelembe véve mára nagyjából 13000 tagja van a szövetségnek és tagegyesületeinek.
A csökkenést többen annak tudják be, hogy a Magyar Államkincstár által kibocsátott új dokumentum már szükségtelenné teszi az MVGYOSZ tagsági könyv használatát az utazási kedvezményekre való jogosultság igazolásánál. Sokan csak a tagkönyv miatt fizettek tagdíjat, így erre már nem költenek.
2012-ben a tagegyesületeknél is végre kell hajtani a bérkompenzációt - hangzott el az elnökségi tanácskozáson. A tavaly született, 299-es számú kormányrendelet értelmében azért kell megemelni az érintett foglalkoztatottak bérét, hogy az ne legyen alacsonyabb az egykulcsos SZJA bevezetésének következtében. Ha nincs bérkorrekció, elesik a szövetség az állami támogatástól - hangzott el. A központ ezért minden tagegyesülettől bekéri a 2011. decemberi és a 2012. januári bérkartonokat február közepéig. Aki nem hajtja végre a bérkorrekciót vagy nem küldi meg az adatokat, nem kapja meg a központból leutalandó támogatást - döntött az elnökség.
Minden tagegyesület elszámolt a 2011-ben nekik leosztott SZJA 1%-okkal - mondta Kutor Sándorné pénzügyi vezető. problémák inkább a taglétszámok meghatározásánál adódtak.
Néhol a tagkönyvek árát egybe könyvelik a tagdíjakkal, ettől aztán nagyon nehéz meghatározni, hány díjfizető tagja van az egyesületnek.
A 2011. év utolsó negyedévére jutó állami támogatás az ülés napján még nem érkezett meg. Kutor Sándorné elmondta, folyósítására ígéret van, időpont nincs. Az a tagegyesület, aki az utolsó negyedévvel vagy a teljes 2011-es évvel hibásan számol el, a megfelelő összeggel kevesebbet fog kapni a pénzből - hangzott el.
Dr. Tóka László felvetésére elmondta, hiánypótlásra nincs lehetőség. Tóka szerint ennek az az oka, hogy a központ munkatársai nem akarnak túlórázni.
Kutorné informálta Dr. Tókát, így is túlóráznak. Nem ez ellen van kifogásuk. A pénzügyi vezető szerint valahol határt kell szabni, szankcionálni kell azokat a tagegyesületeket, akik évek óta, a számtalanadik tájékoztatás vagy konzultáció hatására sem tudnak rendesen elszámolni.
Rövid hírek
Új támogatási rendszer lép életbe február elejétől a fehér botok vásárlásához. Mostantól két évente egyszer minden MVGYOSZ- vagy tagegyesületi tag fél áron vásárolhatja meg a segédeszközt. Részükre a botok vételára eddig a beszerzési költség 70%-a volt. A módosításra azért volt szükség, mert a termékek a forint erős gyengülése miatt igen megdrágultak. Dr. Micserics József elmondta, ezt a programot a szervezet saját erőforrásból tudja finanszírozni. Az előző tanácskozáson elhangzott, az SZJA 1%-ot és az adománykampány eredményét fordítják az árak támogatására.
A vonatkozó nemzetközi szabvány miatt az MVGYOSZ továbbra is kénytelen lesz elfogadni a 0,2 milliméteres pontmagasságot a gyógyszeresdobozok feliratainál - döntött az elnökség. A szervezet által kiadott állásfoglalásokban ugyanakkor szükség esetén mindig szerepelni fog, az olvashatóságot valójában a 0,35 milliméteres pontmagasság teszi lehetővé - határozott az elnökség.
A Vakok Általános Iskolájában rendezendő konferencián mutatja be az elnökség által tavaly Létre hozott Braille Bizottság a magyar pontírás naprakészebbé tételét célzó módosításait - mondta Kuminka Györgyné, a bizottság elnöke. A vakok iskolájában az intézmény rendes nevelési értekezletéhez kapcsolódó konferenciára meghívják mindazokat, akik a Braille oktatásával foglalkoznak hazánkban.
Hamarosan a honlapra kerülnek azok az adatok, melyeket a Szövetség a Magyar Államkincstártól kapott azon kérdése nyomán, hogy pontosan mennyi látássérült ember kap fogyatékossági támogatást vagy vakok személyi járadékát. A megyék szerinti bontás egyelőre nem áll rendelkezésre. Ugyancsak a szervezet weboldalára kerülnek azok a fordítások, melyek a külföldön a látássérültek által igénybe vehető utazási kedvezményekről szólnak - hangzott el Dr. Nagy Sándor kérdésére adott válaszként.
Megszűnik az elektronikus RTV - határozott az elnökség. A termék előállítása évi fél millió forintot emészt fel, jelenleg hat előfizetője van. 2011-ben még 11 volt. A hat előfizető a pénzét visszakapja. Az elnökség megkérdezte a hírlevél olvasóit, lenne-e érdeklődés az elektronikus kiadványra akkor, ha annak árát jelentősen, évi 2500 forintra csökkentenék. A több, mint 900 hírlevél-olvasóból mindössze 14-en jeleztek vissza a kiküldött próbaszám nyomán - tájékoztatta az elnökséget Szőllősi Szilvia. Közülük nyolcan nyilatkozták azt, hogy 2500 forintért előfizetnének a kiadványra. Hárman azt írták, a kiadvány felesleges, hárman pedig azt, ők pontírásban olvassák. Ez a formátum továbbra is előfizethető marad.
Informális, pozitív hangulatú tanácskozáson vett részt a szövetség vezetése Bernáth Ildikó fogyatékosügyi miniszteri biztos és a többi országos fogyatékos érdekképviseleti szerv társaságában - mondta Micserics József. A hivatalvezető tájékoztatta az elnökséget, a megbeszélésen előkerültek az utóbbi időben legnagyobb port kavart problémák, pl. a rokkantnyugdíj-rendszer átalakítása. Dr. Micserics elmondta, több érdekképviseleti szervnek felajánlotta segítségét gazdasági programjának átvételével kapcsolatban.
A miniszteri biztosnál lezajlott tanácskozás beszámolójának volt egy némileg eltérő változata is, ezt az elnökség tagjai a nyilvános ülés előtt hallgathatták meg. Erről hivatalosan nem derült ki semmi.
Egyelőre nem módosítja az elnökség a jogszabály-figyeléssel és jogsegély szolgálat nyújtásával foglalkozó Dr. Ozvári Ádám szerződését. A jogász tevékenységeiért számla ellenében havi 55 ezer forintot kap a szervezettől.
Mivel Dr. Nagy Sándor elnökségi tag is részt vesz a jogszabályok véleményezésében, tavaly öt hónapra ő is kapott 150000 forintot. Németh Orsolya megkérdezte, nem lenne-e ez Dr. Nagynak rendes elnökségi feladata?
Kuminka Györgyné úgy látja, ez túl nagy munka ahhoz, hogy elvárható lenne ingyenes ellátása. Az elnökség szerint azért kap Dr. Nagy Sándor díjazást, mert ekkora mennyiségű munka már nem fér bele a debreceni elnök tisztségéhez kötődő feladataiba. Dr. Nagy Sándor egyébként rendszeresen küld ki tájékoztatókat a tagegyesületeknek a látássérülteket érintő új jogszabályokról és képviseli a szervezetet az országos Fogyatékosügyi Tanácsban is. Ezekért külön térítést nem kap.
T. Péter
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.